Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház
Köz-ép-pont Találkozó
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2013. augusztus 3., szombat 12:03
Értékes vagy! – megkezdődött az I.
Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó
Közel háromszáz középiskolás diák és
egyetemista részvételével kezdődött meg Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal
megszervezett Köz-Ép-Pont nevet viselő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó.
Az augusztus 1-4. között zajló rendezvény mottója: Értékes vagy!
„Ne félj, mert megváltottalak,
neveden szólítottalak, enyém vagy” (Ézs 43, 1b.)
Csütörtök este az ünnepi megnyitóval összekötött istentiszteleten a
liturgiai szolgálatot Koszta István főszervező, brassói evangélikus lelkész, az
igehirdetési szolgálatot Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus végezte.
Mennyit ér az ember, tette fel a kérdést Fejér Olivér diakónus, aki azt
vezette le, igencsak szemléletes módon, hogy Isten az, aki értékessé tett
minket. A diakónus, hűen az ifjúsági találkozó laza hangulatához, a fiatalok
bevonásával, színes lapok segítségével szemléltette, a szeretet és az ember
értékesebb a nyaraláshoz, iPhone-hoz, vagy saját tulajdonú házhoz viszonyítva.
Majd „összerakta” kémiailag az embert, megmutatta: teljesen értéktelen anyag
lesz belőle. Amikor összekuszálódik az élet, tudnunk kell, hogy megváltottak,
hogy nem vagyunk egyedül, hogy van gazdánk; az tesz értékessé, hogy Krisztust
gazdánkká fogadtuk – fogalmazott Fejér Olivér.
A Sepsiszentgyörgyre érkezett fiatalokat
köszöntötték a Manócska Játszóház apróságai is. A helyi evangélikus gyülekezet
keretében működő játszóházban fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak. A kicsik
rövid köszöntőjükben zörgőkkel, csörgőkkel, különféle ütőhangszerekkel, tapssal, kopogtatással
szólaltatták meg a dalokat, Valádi Enikő
és Paszjár Marianna irányításával és a szülők segítségével.
Sepsiszentgyörgy ma a világ
közepe
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke
köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, az evangélikusoknak ma a világ közepe
Sepsiszentgyörgy, majd a rendezvény nevének további értelmezését ismertette. A
középpont maga az élő Isten, induljunk el a szélekről Isten felé, találkozzunk
a középpontban, buzdította a fiatalokat a püspök. Mint mondta, legyen
kikapcsolódás, szórakozás,
közösségépítés, buli, de legyen kibontakoztatása az Istentől kapott értékeknek
is.
Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának nemzetpolitikáért
felelős helyettes államtitkára szerint egy ilyen találkozó kiváló alkalom, hogy
jobban megismerjük egymást, hogy lebontsuk a falakat. Ilyen céllal is indította
a magyar kormány a külhoni tanulmányi kirándulási programjait. Az államtitkár ugyanakkor
arra intette a diákokat, tűzön-vízen tartsanak ki anyanyelvük és a
szimbólumhasználat joga mellett, mert csak így maradhatnak meg, ebben a
küzdelemben számíthatnak a magyar állam támogatására.
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete arra hívta
fel a figyelmet, hogy bármennyire is különbözzünk, abban egyformák vagyunk,
hogy magyarok vagyunk.
Azt szeretnénk, hogy jó legyen Sepsiszentgyörgyön
élni, mert akkor a vendégek is jól érzik magukat és szeretettel térnek vissza
hozzánk – hangsúlyozta köszöntőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy
alpolgármestere, aki elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy kivívta Székelyföld
Kulturális Fővárosa címet és megpályázzák Székelyföld nevében az Európa
Kulturális Főváros címet. Az alpolgármester a hit közösségmegtartó szerepét és
a rendezvény vallásosságát méltatva, úgy fogalmazott: ilyenkor a Jóisten is
jobban figyel ránk Székelyföldön.
Értékes
kavalkád
A csütörtök este jó hangulatú Equinox koncerttel
és bulival folytatódott. Pénteken délelőtt tíz órától a “Ne szúrt el a
kari-ered!” címmel tart előadást Kalóz János pszichológus, aki az értelmes
életvezetés fontosságáról beszél. 11 órától egyházi és közéleti személyiségek osztják meg
gondolataikat az élet értékességéről. Délután
3 órától a Váróterem Alternatív Színtársulat előadását, a Passió
Élménykiállítást vagy a Barcasági értékeket bemutató tárlatot lehet
megtekinteni, de a fiatalok kézműves foglalkozásokon, sportvetélkedőkön,
városnézésen is részt vehetnek.
Az előadások és esti koncertek a Székely Mikó Kollégiumban
zajlanak.
Fotó: Molnár Ferenc
5 csatolt kép
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|