Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MIÉRT a Szórványban - fókusz december 11. - Nyilatkozat
MÁÉRT - 2016. november 21., hétfő 12:38

A Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) a november 18-20. közötti Szórványkonferencián az alábbi nyilatkozatot fogadta el.
 
A szórvány megyék ifjúsága felelős utánpótlásként az idei parlamenti választásokra a legnagyobb komolysággal tekint, érzi a szavazás tétjének súlyát. Kiemelten fontosnak tartja a fiatalokban tudatosítani, hogy a közélet róluk is szól, és arra buzdítani őket, hogy részvételükkel az erős magyar érdekképviselet megteremtését és megtartását támogassák.
 
Felelősségteljes ifjúsági szervezetekként tudjuk, hogy az erős parlamenti képviselet a szórványban élő magyar fiatalok megmaradása és boldogulása érdekében elengedhetetlen.  
 
A fiatalok szülőföldön való boldogulásának elősegítése érdekében szükség van az erős magyar képviseletre és szükség van arra, hogy a fiatalok ott legyenek mindenhol, ahol őket érintő döntések születnek, a döntéshozatal legfelsőbb szintjén is. Szükség van a fiatalok parlamenti jelenlétére is, hiszen a fiatalokat a fiatalok tudják érdemben képviselni.
 
A MIÉRT számára a szórványban élő fiatalok kiemelten fontosak, hiszen nélkülük, a közös együttműködés nélkül nem tudhatnánk ennyi közös sikert a hátunk mögött. Szórvány nélkül nincs összmagyarság.  Az erdélyi magyar fiatalok csakis egymásra támaszkodva, közös erővel tudnak eredményeket elérni, közös erővel tudják céljaikat megvalósítani.
 
Ezért a MIÉRT szórvány megyékben tevékenykedő ifjúsági szervezetei felelősségüknek tekintik mobilizálni a fiatalokat a december 11-i választásokra, hogy a szavazást követően erős magyar képviseletünk legyen a parlamentben.
 
Vajdahunyad,
2016.11.19.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.