Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel találkozott Kelemen Hunor szövetségi elnök
MÁÉRT - 2016. november 22., kedd 16:19

A Magyar Állandó Értekezlet jövő heti ülésének előkészítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden az Országházban.
A december 11-i romániai parlamenti választások is aktualitást adtak a megbeszélésnek, ennek kapcsán a tárgyaló felek elégedetten állapították meg, hogy a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás. Az RMDSZ elnöke részletesen tájékoztatta a magyar kormányfőt a parlamenti választásokra való felkészülésről, illetve annak fontosságáról az erdélyi magyar közösség számára.
Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen. A keddi tárgyaláson áttekintették a magyar állam támogatásával megvalósuló, a romániai magyarság érdekeit szolgáló fejlesztések állását, végül Kelemen Hunor szövetségi elnök szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt; erre a programra várhatóan még ebben az évben sor kerül.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.