Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Sanyarú a keresztények helyzete Közép-Ázsiában
MÁÉRT - 2017. április 12., szerda 11:45

2017. április 11-én Laima Liucija Andrikiene litván néppárti képviselő Közép-Ázsia: A vallás vagy meggyőződés szabadsága. Keresztényüldözés címmel kerekasztal-megbeszélést szervezett Brüsszelben.
Előadásában Michel Varton, az Open Doors nem kormányzati emberi jogi szervezet elnöke a keresztények helyzetét ismertette a volt szovjet térség több országára való kitekintéssel. Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban is súlyos emberi jogi hiányosságok tapasztalhatók. A többségükben muzulmán vallású országokban a keresztényeket üldözik, elkobozzák bibliájukat, az istentiszteleten részt vevő híveket bármikor letartóztathatják – emelte ki.
Felszólalásában Tőkés László EP-képviselő, az Emberi Jogi Albizottság (DROI) alelnöke, hangsúlyozta, hogy bár Közép-Ázsia sem politikai, sem gazdasági szempontból nem egységes, az Európai Unió térségre vonatkozó stratégiájának a célja az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokrácia tiszteletben tartásán alapuló stabilitás megteremtése. „A vallásszabadság az Unió egyik legfőbb alapértéke. A volt szovjet térségben vallási hovatartozásuk és hitbeli meggyőződésük miatt egyének és egész keresztény közösségek üldöztetést, börtönt szenvednek, sok esetben halál vár rájuk. Felelősségünk az eddigieknél is határozottabban fellépni” – emelte ki. Emlékeztetett, hogy 2013-ban, a civil társadalommal, az egyházakkal és felekezeti közösségekkel való átfogó egyeztetés nyomán, az EU Külügyi Szolgálata a vallási és lelkiismereti szabadságra vonatkozó iránymutatót fogadott el, 2016-ban pedig Ian Figelt, volt európai biztost az unió hit- és vallásszabadság előmozdításáért felelős különleges követének nevezte ki. Ezen kezdeményezésekkel összhangban a vallásszabadság ügyét világszerte érvényesítenünk kell, eddigi politikáinkat pedig továbbfejlesztenünk – mondotta az erdélyi képviselő.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.