Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Közel 7500 háromszéki támogatta eddig aláírásával a Minority SafePack kezdeményezést
MÁÉRT - 2017. szeptember 27., szerda 13:59
Hivatalosan
ma rajtolt el az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack székelyföldi
aláírásgyűjtési kampánya, de Háromszéken a kampánystartra jó hírrel várták
Vincze Loránt FUEN-elnököt: egy hét alatt, szerda reggelig 7483 aláírás gyűlt
össze a megyében – jelentette be Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi
Szervezetének elnöke a szerdai, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon.
Mellettünk
állnak Erdélyben mindazok, akik érdekeltek a kisebbségi ügyek rendezésében,
mutatott rá Tamás Sándor, kiemelve,
hogy „legyen mindenki számára világos, Romániában nincs megoldva a
kisebbségi kérdés. Az is legyen világos, hogy mi minden egyes esetben először a
román államhoz fordultunk, hogy gondjainkat rendezze, de ha ez nem történik
meg, akkor nekünk tovább kell menni, nemzetközi színtéren kell hallatni
hangunkat”.
Nem kérnek
semmi rendkívülit, hangsúlyozta az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének
elnöke. „Azt szeretnénk, ami másoknak is jár: például Székelyföld zászlóját
felhúzni városaink főterén, ahogy azt Bukovinában is sértetlenül megtehetik.
Száz év után is van annyi erőnk, hogy partnerek legyünk Romániában és
hozzájáruljunk ennek az országnak, ennek a térségnek a fejlődéséhez.
Egyértelműen és világosan kell megfogalmaznunk, mit akarunk, ehhez a mindenkori
román hatalom partnerségét meg kell szereznünk, de nemzetközi támogatottságra
is szükség van, hogy Brüsszel és Washington is meghallja, mit akarunk.
Ugyanakkor fontos, hogy mellénk álljon Magyarország, ahogy a jelenlegi magyar
kormány ezt meg is teszi. A kisebbségi kezdeményezés olyan ügy, amellyel
nemzetközi szinten is fel lehet hívni a figyelmet az erdélyi magyarokat ért
jogtiprásokra” – fogalmazott Tamás Sándor.
„Itthon érzem
magam Sepsiszentgyörgyön, itthon vagyok Erdélyben, és otthon vagyunk Európában.
Ideje lenne, hogy Románia és Európa is ismerje ezt fel, és támogassa az őshonos
nemzeti közösségeket, hogy otthon érezhessék magukat szülőföldjükön” –
mondta Vincze Loránt. Hangsúlyozta:
az őshonos kisebbségek nem problémát, hanem megoldást jelentenek Európa
számára, a Minority SafePack kezdeményezés az európai identitást, az Európa
alapértékének számító sokszínűséget erősíti.
Nem kívánunk elvenni semmit a többségtől, mi
hozzáadunk Európához, fogalmazott a FUEN elnöke, hozzátéve: „Azt szeretnénk elérni, hogy az Európai Unió
mondja azt: én, az EU, nem nézem tétlenül, ha a kisebbségi jogokból elvesznek;
én, az EU, szeretném, ha a bizonyos régiókban működő jó modelleket átvennék más
régiókban is.” A FUEN elnökének meglátásában Európa a menekültválság, a
gazdasági és biztonsági kihívások miatt átalakulóban van, ezért időszerű az
európai kisebbségi polgári kezdeményezés, mert most lehet elérni azt, hogy az
átalakulás része legyen az őshonos kultúrák, nyelvek támogatása és védelme.
„Ez a
kezdeményezés innen, Erdélyből indult, az RMDSZ fogalmazta meg a benne lévő
elveket. Elvittük Európába, és most hazahoztuk, hogy mindenki egyenként
aláírásával támogathassa. Hazahozza a székely emberekhez többek között az
anyanyelvű közvetítésekhez és műsorokhoz való jogot, az anyanyelv- és
szimbólumhasználati jogok garantálását, a kedvezőbb regionális támogatások
politikáját” – fogalmazott Vincze Loránt.
A sajtótájékoztató egyben székelyföldi kampánystart
is volt: neves háromszéki személyiségek vonultak fel, hogy személyes
hitvallásukat is megosszák a kezdeményezéssel kapcsolatban, és nyilvánosan is
aláírják azt.
Hegedüs Ferenc, kézdivásárhelyi
vállalkozó, Jakab Benke Hajnalka triatlonista, a HÁRIT sportért felelős
alelnöke, Jánó Mihály, sepsiszentgyörgyi művészettörténész, Kristó Kinga, a
Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Kovács István, sepsiszentgyörgyi
unitárius lelkész, Péter Arthur, kovásznai római katolikus plébános, Sánta
Imre, bikfalvi református lelkész, Ütő Gusztáv, sepsiszentgyörgyi képzőművész a
kisebbségi polgári kezdeményezés támogatásának fontosságát hangsúlyozták, arra
kérve a székelyföldieket, hogy csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez.
A nap során Vincze Loránt és Tamás Sándor orbaiszéki
és sepsiszéki polgármesterekkel találkozik Kovásznán, illetve HÁRIT-os
fiatalokkal ismerteti a kezdeményezést Kézdivásárhelyen.
Az RMDSZ önkéntesei ajtóról ajtóra járva gyűjtik az
aláírásokat Erdély-szerte, de az európai polgári kezdeményezés online is
aláírható a jogaink.eu oldalon.
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|