Mártírokról és elvándoroltakról Váradújvároson
MÁÉRT - 2017. október 16., hétfő 14:34
A
nagyvárad-újvárosi református egyházközség templomában 2017. október 15-én
tartott vasárnap délelőtti istentiszteletre különleges alkalomként emlékezhet
az utókor. Tőkés László európai parlamenti
képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének
szószéki szolgálatát követően bemutatták a Mártírok
százada című könyvet, amely olyan magyar református lelkészekről szól, akik
a múlt században – különösképpen az 1956-os események következtében –
vértanúságot szenvedtek.
Az igehirdető az „inkább
Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29) újszövetségi
helyből kiindulva emlékezett meg az áldozatvállalás és helytállás hőseiről. Tőkés
László a kereszténység és a magyarság több olyan mártírját idézte fel, akik
életükkel és szabadságukkal fizettek hitükért, kiállásukért, büszkén vállalt
nemzeti és felekezeti hovatartozásukért. Miközben mások önfeladással keresték a
boldogulást a múlt században egymást váltó hatalmak karmaiban vergődve, addig a hit és lelkiismeret vértanúi szembeszálltak
az elnyomókkal, mivel számukra a legnagyobb kihívás az volt, hogy miként állnak
meg Isten színe előtt, és hogyan tudnak megfelelni a közösségi elvárásoknak. A
püspök arról is szólt, hogy a napjainkban üldözött Krisztus-hívők száma
meghaladja a Római Birodalomban üldözött őskeresztényekét, s az európai
szekularizáció világában egyre kényelmetlenebb kereszténynek lenni.
A prédikáció után Sándor Lajos újvárosi lelkipásztor
köszöntötte a Nyugat-Európából érkezett vendégeket, átadva a szót Békássy N. Albert svédországi emeritus
gyermekgyógyász professzornak és özv.
Lázárné Zahn Dalma Enikő nürnbergi lelkipásztornak, a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat világi,
illetve lelkészi elnökeinek, akik a szervezetükről és több évtizedes
szolgálatukról szóltak röviden. A NYEMRLSZ feladata: református értékeink
megőrzése és továbbvitele a nyugati magyar közösségekben. Évente szerveznek
hittudományi tanácskozásokat neves előadókkal. A most megjelentetett kötetben
első alkalommal foglalták össze a Kárpát-medencei magyar lelkészek névsorát,
dokumentálták a vértanúságukat. A Mártírok százada című kötetet Bereczki András ny. paptamási
lelkipásztor állította össze, aki a maga során több évtizedes szolgálatát
idézte fel vallomásosan. Mind ő maga, mind a végül zárszóra kért Tőkés László
felhívták a figyelmet arra, hogy azok a reformátusok, akik a Kárpát-medencéből
elvándorolnak, választott új hazájukban nem mindig érkeznek meg az egyház
megtartó kebelébe és közösségeibe, pedig az asszimilációt ez legalább lassítaná.
A püspök ugyanakkor a hazatérésre
biztatott, az itthon maradottakat pedig arra, hogy hívják vissza szülőföldjükre
a szétszéledteket, még akkor is, ha az elvándoroltak egy része okkal ment el.
A könyvbemutató
során Orosz Otília Valéria kántornő két
alkalomhoz illő dalt adott elő. Az ezer példányban megjelent kötethez jelképes
adományok fejében lehetett hozzájutni – az összegyűlt pénzből egy magyar mártír
emlékére állítanak majd emlékművet Németországban.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA