Novák Csaba Zoltán: 56-ban a kommunizmus, ma a nacionalizmus eszméje jelenti a legnagyobb veszélyt
MÁÉRT - 2017. október 24., kedd 10:46
„Az 1956-os forradalom
nemcsak magyar, hanem közös forradalom volt, hiszen az elnyomás legsötétebb
éveiben reményt, a szabadság perspektíváját csillantotta fel a kommunista blokk
többi országaiban élők számára is. Az 56-os magyarországi események újból
megerősítették, hogy a mindennemű nézet- és érdekkülönbségek dacára, a kritikus
pillanatok többségében a barikád ugyanazon oldalán álltak a románok és
magyarok. Mindkét nemzet ugyanannak az elnyomó, diktatórikus rendszernek az
áldozata volt, egyaránt szabadságra vágyott. Sokan próbálják cáfolni,
elfelejteni, elfeledtetni, hogy ma is egy oldalon állunk. Sőt, elmondhatjuk:
most sokkal több közös célunk van, mint valaha. Ma nem a kommunizmus ellen,
hanem az erős és egységes Európáért, a szabadság, a jólét, a jogállamiság
megerősítésért dolgozunk mindannyian. De ma sem könnyű a helyzet: napjainkban
nem a kommunista elnyomás, hanem a nacionalizmusok jelentik a legnagyobb
veszélyt ebben a térségben” – hangsúlyozta kedden szenátusi politikai
nyilatkozatában Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ szenátora.
A Maros megyei politikus emlékeztetett,
egy friss kutatás szerint Romániában drámaian csökken a más nemzetiségűek,
köztük a magyarok elfogadottságának aránya a többségi lakosság körében. „Meggyőződésem,
hogy ezért a nacionalista retorika példátlan megerősödése okolható. Nem szabad
ezt megengedni. Pazarlás, történelmi bűn lenne elhinni, elfogadni, hogy ma
nincsenek közös céljaink, hogy nincs szükségünk egymásra. Úgy gondolom, a
politikusok, a mi felelősségünk, hogy éppen akkor törekedjünk a legjobban az
együttműködésre, amikor ez a legnehezebb, amikor sokak szerint nincs erre
lehetőség” – fogalmazott Novák Csaba Zoltán. A felsőházi politikus
beszédében kiemelte, tovább kell keresni az együttműködés lehetőségeit, dacára
a politikában, médiában és a közélet színterein egyre gyakrabban tapasztalt
nacionalista megnyilvánulásoknak. „Ennek az együttműködésnek, a közös
cselekvésnek, lehet, most nem látszik az eredménye, de meggyőződésem, hogy
évek, akár évtizedek múlva azt mondjuk, ez volt a helyes döntés. az 56-os
forradalom arra tanít ma is: akkor kell kiállni, amikor ennek kivívására a
legkisebb az esély. Mert bár akkor a forradalom elbukott, ennek hatása később
döntő módon hozzájárult a kommunista rendszer bukásához, a szabadság
kivívásához a térség országaiban. Az 56-os forradalom tehát évtizedek után vált
sikeressé. Most a mi felelősségünk, hogy mit kezdünk ezzel a szabadsággal” –
összegezte a szenátor.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA