Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Csép Éva Andrea: az állami juttatás újraszámolását kérhetik a 2011–2016 között korkedvezményesen nyugdíjba vonult személyek
MÁÉRT - 2017. október 25., szerda 16:44

„Egy olyan problémát sikerült ma a képviselőházban orvosolnunk, amelyet a gazdasági válság okozott, és az akkor bevezetett megszorító intézkedések jelentősen érintették azokat a személyeket, akik a korkedvezményes nyugdíjazást választották 2011. január 1-je és 2016 júliusa között. Tekintettel az akkori gazdasági helyzetre a kormány előző évekhez képest módosította ezen személyek előrehozott nyugdíjainak értékszámítási  képletét, ezzel csökkentette is egyben a korkedvezményes nyugdíjakat. Részben sikerült javítani ezen a helyzeten 2016-ban, amikor módosult a nyugdíjtörvény erre vonatkozó fejezete, ellenben visszamenőlegesen ezt nem alkalmazhatták. A tegnap megszavazott törvény lehetőséget teremt arra, hogy az érintettek, az előre hozott nyugdíjuk újraszámolását kérjék visszamenőleg is az említett időszakra” – mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője azt követően, hogy a képviselőház október 24-én döntőházként szavazott a nyugdíjtörvény módosításról.
„Az RMDSZ azon dolgozik, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megőrizze és az egyenesen arányos legyen a gazdasági termelékenység növekedésével, ezt tartottuk szem előtt a bértörvény kidolgozásánál is, valamint a nyugdíjtörvény módosításánál. Az elfogadott módosító javaslat azoknak a személyeknek nyújt orvoslatot, akiktől a gazdasági válság miatt az állam megvonta törvényes juttatásuk reális értékét” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, hogy az újonnan elfogadott módosítás előírásai csak akkor alkalmazhatóak, ha az érintett maga kérvényezi a nyugdíj újraszámolását. „Fontos tudni, hogy csak az érintett kérésére számolják újra a nyugdíj értékét, és amennyiben ez megtörtént, akkor az újraszámolt összeget már a következő hónapban folyósítja a területi nyugdíjpénztár” – ismertette a törvény technikai részleteit a képviselő.
Csép Éva Andrea emlékeztetett arra is, hogy a korkedvezményes nyugdíjrendszer intézményére vonatkozó jogszabályt az RMDSZ képviselői dolgozták ki először Romániában 1995-ben, és azóta is a Szövetség figyelemmel követi ennek a rendszernek a problémamentes működését, és módosító javaslatokat dolgoz ki hatékonyságának növelésére.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.