Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Megemlékezés volt a felszámolt nagyvárad-olaszi temetőben
MÁÉRT - 2017. november 2., csütörtök 23:43
Világítást szervezett a kommunista rezsim által bezárt,
körbeépített, majd felszámolt és játszótérré alakított Olaszi temetőben a
kihantolatlan egykori nagyváradiak emlékére az EMNT Bihar megyei és az EMNP városi
szervezete november 1-jén este.
Már hagyomány, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és
az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetei megemlékezést szerveznek Nagyvárad
egyik történelmi városrészének egykori temetőjében. Moldován Gellért Lajos, az
EMNP nagyváradi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s mondta el: nem csupán
az itt elhantoltakra, hanem mindazokra emlékeznek, akik valahol a világban
elhantolatlanul nyugszanak. Az itt összegyűltek azzal a hittel jöttek el, hogy
a mindenható Isten, aki a Világmindenséget teremtette, nyugodalmat ad
elődeinknek, akik ezt a várost is építették. Végül Reményik Sándor Valaki értem
imádkozott című versét mondta el, majd Tőkés László EP-képviselőnek, az EMNT
elnökének adta át a szót, aki kezdetben a wittembergi vártemplomban, a
reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepi
istentiszteletről tett említést, melyen Áder János magyar köztársasági elnök a
német kancellárral együtt vett részt.
Hosszú fejlődéstörténete van a mindenszentek napjának (nov.
1.), mondta Tőkés László, de a lényege ugyanaz maradt az idők során:
valamennyien együtt vagyunk a szentek közösségében, az angyalok és az
üdvözültek társaságában. S ilyen megközelítésben ez a nap nem egy gyászünnep,
inkább az élők ünnepének kellene tartanunk, hiszen mi mindannyian együtt
vagyunk, másképp mit sem érne az emlékezés. Meghalni csak a bűn következtében
lehet, a második halál révén, amint az a Jelenések könyvében is olvasható, de
mi, akik részesévé váltunk Krisztus halálának és feltámadásának, boldogok és
szentek vagyunk, és együtt Krisztussal örökké.
A Királyhágó-mellék korábbi református püspöke
párhuzamot vont a halál fogalma és az elpusztított temető között – mint mondta,
nemcsak műemlékeinket, halottainkat is célba vették, eleinket holtukban
gyalázták meg, ezért évről évre emlékezünk rájuk az Olaszi temetőben. Nem
engedjük feledésbe merülni az itt nyugvó halottakat, egy kőkereszt is őrzi majd
az emléküket, azokét, akiken nem foghat a második halál, hiszen Krisztusban
örökké élnek. Szeretnénk, ha lelkeik megnyugvással tekintenének reánk és
Nagyváradra. Elődeink biztatása kísérje lépteinket, erősítsen hitünkben és
adjon erőt nekünk – mondta Tőkés László.
Mátyás Attila evangélikus lelkész arról szólt: az Olaszi
temető története a brassói evangélikus temetőéhez hasonlít, mely ugyanilyen
sorsra jutott a kommunizmus éveiben. Emlékezett egyúttal azokra az egykori, Szibériába
deportált honvédekre, akikért soha nem gyújtottak gyertyát, köztük Petőfi
Sándorra, akiről utcákat neveztek el, s akinek szobrokat állítottak, de akinek
a barguzini sírján soha senki nem gyújtott gyertyát. Azokra is emlékezett, akik
a kommunista korszakban nyomtalanul eltűntek, mert valakinek az útjában voltak.
A gyertya: világosság, mely Istenre emlékeztet, az életre és Jézus győzelmére,
mondta a nagyváradi lutheránus lelkipásztor.
Az egybegyűltek közösen mondták el a Miatyánkot, majd az
Egyedüli reményem című ének hangzott fel. Végül mindannyian mécseseket és
gyertyákat helyeztek el az egykori temető különböző pontjain, s égő mécsesekből
rakták ki az Olaszi temető nevét, tiltakozva az őshonos magyar közösséget sértő jelenlegi
elnevezés (Parcul Mihai Viteazul) ellen,
a temető régi nevének hivatalos visszaadását kérve.
(Forrás: Erdon.ro)
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|