Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Új fejezetet kell nyitni az autonómiaküzdelemben
MÁÉRT - 2022. április 6., szerda 21:07
 Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája Magyarországnak
újra felelős kormánya van! címmel számolt be arról a kolozsvári
sajtótájékoztatóról, amit ma tartott Tőkés László, az EMNT elnöke, Sándor
Krisztina ügyvezető elnök, valamint és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség
társelnöke. A magyarországi országgyűlési választást és a levélszavazatok
begyűjtését kiértékelése, valamint a jelenleg is zajló romániai népszámlálás volt
a téma.
Előbb Tőkés László gratulált a Fidesz–KDNP,
ezzel együtt pedig a magyarországi nemzeti oldal választásokon elért
eredményéhez. „Kellő szerénységgel állapíthatom meg, hogy e sikerhez az EMNT
irodahálózatának munkatársai, valamint az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői
is hozzájárultak a regisztrációs folyamatban kifejtett munkájukkal, valamint a
levélszavazatok begyűjtése és biztonságos célba juttatása által” – jelentette
ki, majd rámutatott: a magyar politizálás célja a magyar érdek képviselete, a
választáson győztes nemzeti erők, valamint Orbán Viktor miniszterelnök pedig
ezt soha nem felejtették el.
Az EMNT
elnöke rámutatott: a márciusi ifjak által megfogalmazott tizenkét pont második
pontja időszerűen hangzik, hiszen a forradalom hősei is felelős kormányt
követeltek, a jelen magyarságának pedig mindez újra megadatott. „Különösen örvendünk
e választási eredménynek, tudva, hogy Magyarország leendő kormánya felelősséget
vállal a határon túli magyarságért. Ideje hát, hogy újrafogalmazzuk azokat a
célkitűzéseket és programpontokat, amelyek terén leginkább elvárhatjuk a
felelős magyar kormány támogatását és együttműködését. Olyan kérdések ezek,
mint például a külhoni magyarság politikai-erkölcsi támogatása, ugyanakkor
számítunk a továbbiakban is Magyarország kiállására egyetemeink ügyében, vagy
épp az önrendelkezésért folytatott küzdelmünkben. A Kárpát-medencei magyarság
autonómiatörekvéseinek terén pedig új fejezetet kell nyitnunk” – jelentette ki
Tőkés László, aki mondandója zárásaként megjegyezte: erkölcsi szempontból sincs
helye annak a gyűlöletkampánynak, amit Márki-Zay Péter folytatott. „Egyszerűen
megrendítő volt hallgatni az ellenzéki miniszterelnök-jelölt gyűlöletbeszédeit.
Erkölcsi szempontból ugyanakkor az is fontos, hogy a Jobbik alászállott, a Mi
Hazánk Mozgalom pedig felemelkedett. Aki a genezise alapjául szolgáló elveket
megtagadta, az nem érdemel más sorsot, mint amelyik a Jobbik osztályrésze” –
mondta a püspök.
„Van minek örülnünk és van mire büszkének
lennünk. A magyarországi országgyűlési választás fontos eredménye, hogy olyan
kormánya lesz Magyarországnak, mely az elmúlt tizenkét évben már bizonyított, s
amely kellő mértékű felhatalmazással bír ahhoz, hogy stabilan vezethesse
Magyarországot. Ugyanakkor annak is örvendünk, hogy bár voltak egyesek, akik
kísérletet tettek arra, hogy éket verjenek magyar és magyar közé, ezek a
kísérletek rendre elbuktak, a választási eredmények pedig azt bizonyítják, hogy
a magyarországi és a határon túli magyarság politikai akarata összhangban van”
– jelentette ki Csomortányi István. Az EMSZ társelnöke elmondta: az előzetesen
a választásra regisztrált erdélyi magyarok körében 70% feletti volt a
részvétel, mely szintén azt mutatja, hogy a közösség véleményt kívánt mondani
az elmúlt évek nemzeti politikájáról, és bele akart szólni a nemzet sorsának
alakításába. „Míg a magyarországi választók kétharmados felhatalmazást adtak a
nemzeti kormánynak, addig az erdélyi magyarok csaknem 96%-a támogatta a Fidesz–KDNP
politikáját” – mutatott rá Csomortányi. A politikus kitért a kampány során
tapasztalt provokációkra is, melyeket a magyarországi balliberális koalíció
számlájára írt, s melyektől elhatárolódott. „A jeddi esetből is egyértelműen
kitűnik: a magyar baloldal célja a határon túli magyar közösségek lejáratása
volt, sőt, attól sem riadtak vissza, hogy kétségbe vonják a választáson való
részvételünk törvény által garantált jogát. Ezek a provokációk azonban nem
érték el céljukat, sőt, visszahullottak a kezdeményezőkre – amint az a
választási eredményekből is kitűnik” – hangsúlyozta. Végezetül elmondta: az
erdélyi magyarok szempontjából elmondható, hogy itt az ideje a magyar–magyar
viszonylatban mindegyre felbukkanó, balkáni típusú kettős beszéd
felszámolásának, hiszen elfogadhatatlan, hogy egyesek úgy próbálták meg
beállítani a hatalom megszerzése érdekében bármire kész balliberális oldalt,
mintha arra bármilyen igény is lenne Erdélyben. „Míg Márki-Zay Pétert az RMDSZ
korábbi elnöke lelkesen fogadta Marosvásárhelyen, addig az erdélyi és
magyarországi választók egyértelműen kinyilvánították véleményüket a Gyurcsány
Ferenc köré szerveződött ellenzékről. Értjük, hogy Markó Béla pártja az a
politikai macska, mely megpróbál mindig a talpára esni, most azonban
elszámolták magukat, s hiába nem bíztak abban, hogy az elmúlt tizenkét év
nemzeti kormányzásának lesz folytatása, Magyarország és a Kárpát-medence
magyarsága ismét bölcsebb volt náluk, és helyesen döntött” – jelentette kis
Csomortányi, aki elmondta: a levélszavazás menete rendben lezajlott, az ismert
provokáción kívül pedig nem volt semmilyen más eset.
„A 2018-as országgyűlési választáshoz képest
idén még több regisztrált erdélyi magyar állampolgárral számolhattunk, mely
önmagában is örömteli tény, ugyanakkor az is megállapítható, hogy
irodahálózatunk minden külső körülmény és provokáció ellenére is jól
teljesített. Külön is ki kell emelnünk a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi,
a sepsiszentgyörgyi, a nagyváradi és a szatmárnémeti irodáinkat, melyek élen
jártak a levélszavazatok begyűjtésében, de jól teljesítettek szórványban és a
kistérségi régiókban működő irodáink is” – mondta Sándor Krisztina. Az EMNT
ügyvezető elnöke külön is köszönetet mondott az EMNT munkatársainak a vállalt
és hibátlanul elvégzett – gyakran munkaidőn túli – munkáért, valamint
Magyarország kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátusának az együttműködésért,
mely intézményekkel közösen dolgozva, az elmúlt évekhez hasonlóan, ismételten
gördülékenyen ment a levélszavazatok begyűjtése és célba juttatása. „Érdemes
kitérnünk a Román Postával való, egyértelmű félreértésen alapuló afférunkra is.
Kollégáimmal együtt jól ismerjük a posta működését, s tudjuk, hogy hétvégeken
nincs kézbesítési szolgáltatásuk. Ennek megfelelően fogalmaztuk meg üzeneteinket
is, hiszen akik az utolsó öt napra hagyták levélszavazatuk leadását – és szép
számmal voltak ilyenek –, azok hiába postázták volna levélcsomagjukat, az már
nem érkezhetett volna meg időben a Nemzeti Választási Irodához. Mi épp ezért
hangsúlyoztuk, hogy a biztonság kedvéért ne a postára bízzák a levélcsomagok
célba juttatását, hanem mi átvállaljuk ezt a munkát, s ennek eredményeként
számtalan erdélyi magyar állampolgárnak segíthettünk az érvényes szavazásban.
Hirdetéseinkkel tehát nem a Román Posta szolgáltatásainak minőségéről mondtunk
véleményt, s erről őket is tájékoztattuk írásban” – mondta Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a munka
ezt követően sem áll le az EMNT irodáiban, továbbra is várják a honosítási
kérelmekkel hozzájuk fordulókat, valamint a magyar állampolgársághoz kapcsolódó
egyéb ügyintézésekben is segítenek. (Az irodahálózat elérhetőségei
megtalálhatók a www.emnt.org oldalon.) Sándor Krisztina mondandója zárásaként
tájékoztatott: a romániai népszámlálás kapcsán is segítséget nyújtanak minden
olyan személynek a kérdőív kitöltésében, aki felkeresi az Erdély-szerte működő
EMNT-irodák valamelyikét. Elhangzott: előjegyzést követően minden ügyfelet
fogadnak. „Nagyon fontos, hogy a népszámlálás első szakaszában minél több
erdélyi magyar éljen az önkitöltés lehetőségével. Azért, hogy közösségünk a
lehető legpontosabban megszámláltassék, s reményeink szerint a lehető legkisebb
mértékben találtassék híjával, az EMNT és az EMSZ közös tájékoztató kampányt is
indít. Fontos, hogy minél többen vállaljuk magyarságunkat, a következő
időszakban pedig ennek az üzenetnek a célba juttatása a legfontosabb feladatunk.”
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|