Mindszenty-kiállítás nyílik Dunaszerdahelyen
Külhoni civil szervezetek - 2023. február 5., vasárnap 21:58

A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Vámbéry Ármin
Gimnázium szervezésében kerül sor az Életkapuk – interaktív kiállítás
fiataloknak c. tárlat megnyitójára 2023. február 9-én 13:30 órakor
Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Gimnázium épületében.
A
megjelenteket Valkai Anett, a Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatója és
Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás elnöke üdvözli. Ünnepi beszédet
mond Forró Krisztián, Nagyszombat megyei önkormányzat képviselője, a
Szövetség elnöke, valamint Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány
kurátora és ügyvivő képviselője, Mindszenty bíboros szentté avatási
eljárásának viceposztulátora. A megnyitón közreműködnek a gimnázium
diákjai.
Hét szó, hét színes tabló – mint egykor a főpásztort a templomi oltáron fogadó hét –
és egy kapcsolódó vetélkedő, hogy ne csak megnézhető, de meg is
fejthető legyen a kiállítás. Az egykori templomtérben feltárul
Mindszenty bíboros gazdag ,
és talán fellelhető benne életdöntéseinek és személyiségének a kulcsa
is. Az otthon, a templom, a börtön és az örök haza, ezek voltak az ő
legfontosabb Életkapui. Ez a kiállítás sok emberi helyzetet és döntést,
lehetőséget és választást, utat és kereszteződést, elindulást és
távlatot idéz, melyek ismerősek lehetnek nemcsak Mindszenty bíboros, de a
mi saját életünkben is.
A tárlat a nyilvánosság részére hétköznaponként 13:00 és 15:00 óra tekinthető meg a gimnázium épületében.
A
Mindszenty-kiállítás második eseményére február végén kerül sor, a
Kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan egy rendhagyó
történelemóra keretében, amelyet Dr. Farkas Zsolt plébános, a Jópásztor
Alapítvány elnöke tart majd a középiskolai diákoknak a totalitárius
rendszerekről, az egyházüldözésről, a Mindszenty-perről és annak
felvidéki vonatkozásairól.
1 csatolt kép
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA