Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Románia nem képes felzárkózni a nemzetközi normákhoz a kisebbségi jogok tekintetében
MÁÉRT - 2023. március 14., kedd 16:39
 A székely szabadság
napját követően és a hagyományoknak megfelelően március 11-én ismét Kolozsvár
szervezték meg azt a nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyen jelen volt Tőkés
László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs, a Székely
Nemzeti Tanács elnöke, Erika Casajoana Daunert, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) párt nemzetközi
bizottságának a tagja, Luke Uribe-Etxebarria, a spanyol Szenátus tagja és Robert Starosta, a Szilézia Kulturális Autonómiájáért
Kezdeményező Egyesület elnöke. A sajtóeseményt Szilágyi Zsolt, az
Erdélyi Magyar Szövetség külügyi- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője
moderálta.
Felszólalása kezdetén Tőkés László megköszönte
a külföldi vendégek támogató jelenlétét, valamint azt, hogy a székely szabadság
napján való részvételükkel tevőlegesen is szolidaritásukról biztosították az
önrendelkezésért küzdőket. Az EMNT elnöke hatósági visszaélésként értékelte,
hogy nem engedélyezték a székely szabadság napján résztvevőknek az utcai
felvonulást, s így a megjelent tömeg kénytelen volt a járdán vonulni.
„Szégyenletes, hogy a román csendőrség egy előre bejelentett és engedélyezett
rendezvényt próbált meg korlátozni. A lehető leghatározottabban elítéljük a
román csendőrség ezen törekvését. A székely szabadság napjának békés részvevőit
a gyülekezési és szólásszabadsághoz való jogában korlátozták, mely nemcsak
elfogadhatatlan, de pontosan jelzi, hogy Románia 33 évvel a rendszerváltás után
sem képes felzárkózni a nemzetközi normákhoz a kisebbségi jogok tekintetében” –
állapította meg Tőkés László, majd hozzátette: egyedül Marosvásárhely
polgármesterének lett volna joga betiltani a felvonulást, ám ő ezt nem tette
meg, igaz, nem is lépett közbe a jogfosztás megakadályozása érdekében.
„Sajnáljuk, hogy akkor, amikor az RMDSZ kormányon van, elemi jogainkkal – a szólás
és a gyülekezés jogával – nem tudunk élni. E sajnálatos helyzet orvoslására
jogi úton keresünk majd megoldást” – jelentette ki az EMNT elnöke. Tőkés László
sajnálatosnak nevezte, hogy az SZNT által odaítélt Gábor Áron-díjak átadását csak
a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében szervezhették meg, mivel a
nagyteremben megyei sportgálát tartottak, noha a város RMDSZ-es vezetői
pontosan tudhatták, hogy március 10-én milyen esemény lesz a székely
fővárosban. „Bár egy épületben volt mindkét rendezvény, még csak egy
találkozóra sem került sor, így az RMDSZ-es politikusok – Soós Zoltán
marosvásárhelyi polgármester, Péter Ferenc megyei tanácselnök és Novák Eduárd,
az RMDSZ sportminisztere – nem gratuláltak sem Szili Katalin magyar miniszterelnöki
megbízottnak, sem pedig Bakk Miklós politológusnak, egyetemi tanárnak a
kitüntetéshez” – jegyezte meg Tőkés László, majd hozzátette: 20 éve annak, hogy
Szatmárnémetiben – a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén
– életre hívták az EMNT-t, s ezzel új fejezetet nyitottak az erdélyi magyarság
autonómiaharcában. Felszólalása végén Tőkés László politikai hibának nevezte az
EMNT irodahálózatának mindeddig odaítélt anyagi támogatás megvonását,
ugyanakkor hangsúlyozta, nem adják fel a megkezdett munkát. Izsák Balázs abbéli örömének adott hangot,
hogy négy év után sikerült újra megtartani a székely szabadság napját
Marosvásárhelyen, valamint ő is megköszönte a külhoni meghívottaknak, hogy
részt vettek az autonómiapárti eseményen. „Európában – miként a nemzeti
régiókról szóló európai polgári kezdeményezés esetében is – összefogunk a közös
célokért” – hangsúlyozta az SZNT elnöke, aki arról tájékoztatta a közvéleményt,
hogy újra eljuttatták petíciójukat Románia kormányához, melyben nemcsak
megerősítették autonómiakövetelésüket, de arra ösztönözték a hatóságokat, hogy
tartsák be nemzetközi kötelezettségvállalásaikat. „Az autonómiatörekvéseknek
két erős pillére van: az egyik a vízió, melyet az autonómiastatútum fejez ki, s
mely újra Románia parlamentje elé fog kerülni, a másik pedig a közösségi
akarat. A székely szabadság napja ez utóbbit fejezi ki” – állapította meg Izsák
Balázs. Az SZNT elnöke szintén sajnálatosnak nevezte a román csendőrség
eljárását, ugyanakkor elmondta: Romániában csak az a rendezvény minősül
törvénytelennek, melyet nem jelentettek be, nem engedélyeztek vagy utólag
betiltottak, a székely szabadság napjára azonban egyik sem igaz, hiszen azt
december 7-én bejelentették, a hatóságok pozitívan láttamozták, s ebben
közreműködött a csendőrség képviselője is. „A hatóság célja egyértelmű: meg
akarják félemlíteni az önrendelkezéspárti tömeget, ezt azonban nem szabad
engednünk” – mondta Izsák Balázs. A külföldi vendégek szolidaritásukról és
támogatásukról biztosították az autonómia iránt elkötelezett erdélyi civil- és
politikai szereplőket, kihangsúlyozva, hogy az önrendelkezés intézménye egy
demokratikus eszköz Európa békéjének, sokszínűségének és fejlődésének
megteremtéséhez. Elhangzott: a kultúrák és nyelvek sokszínűsége csak gazdagabbá
teszi Európát, ezek megőrzéséhez ugyanakkor az őshonos nemzeti kisebbségeknek
autonómiára van szükségük.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|