Állásfoglalás a bodzafordulói magyarellenes provokáció tárgyában
MÁÉRT - 2023. augusztus 2., szerda 16:37
Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége
közleményt juttatott el ma a sajtóhoz egy múlt héten történt székelyföldi eset
kapcsán. Alább olvasható.
*
Újabb magyarellenes provokációval
szembesülhettek mindazok, akik július végén a nemrég felújított 121A jelzésű
Kovászna megyei úton haladtak Bodzaforduló irányába: a frissen elhelyezett
kétnyelvű táblákon a Kovászna, valamint a Bodzaforduló magyar feliratokat román
nemzeti színekkel mázolták le.
Mint ismeretes, az eset kapcsán Raul Urdă,
Bodzaforduló polgármestere hivatalos választ kért a kétnyelvű táblák
elhelyezésének törvényességéről, jelezve, hogy a város magyar lakosságának
aránya 0,34%, a hatályos törvények értelmében pedig csak 20% fölött kötelező a
nemzeti kisebbségek nyelvén is feltüntetni az információkat. Ráduly István
Kovászna megyei prefektus munkatársai az esetet kivizsgálva megállapították: az
az út, amelyen a bemázolt táblák találhatóak, már az országos útügynökség
hatáskörébe tartoznak, így azokkal kapcsolatban Kovászna Megye Tanácsának nincs
eljárási jogköre, a táblákat pedig törvénytelenül helyezték ki.
E szövevényes és túlbürokratizált eset kapcsán
fontosnak tartjuk a következők megállapítását:
1. A mára már menetrend szerint érkező,
Bukarestben pedig állampolitikává emelt magyarellenes megnyilvánulások minden
formáját a lehető leghatározottabban elutasítjuk. Meggyőződésünk, hogy az ilyen
és ehhez hasonló cselekedeteknek egyetlen céljuk van: az erdélyi magyarok
megfélemlítése. Épp ezért a mindennapjainkhoz és közösségeinkhez legközelebb
álló önkormányzatokban kell biztosítanunk az erős, felkészült, önvédelemre kész
magyar képviseletet.
2. A hatóságok jelenleg pár tíz méteren,
valamint az illetékesség tárgykörében vitatkoznak, miközben a Napnál is
világosabb, hogy itt elsősorban egy magyarellenes provokációról van szó – egy
döntően az őshonos magyar közösség által lakott régióban.
3. A kialakult helyzetben a normalitást
egyedül az jelentené, ha egy önrendelkezését szabadon gyakorló régióban nem
patikamérlegen kellene súlyozni az érintett település lakosságának nemzetiségi
összetételét, hanem a térség többnyelvű jellege miatt minden felirat és
információs tábla legalább kétnyelvű lenne. Meggyőződésünk, hogy egyedül a
széleskörű autonómia, valamint a nyelvhasználati jogok kibővítése teremtheti
meg hosszútávon közösségeink békés együttélésének alapfeltételeit, s mindaddig,
amíg ezt a bukaresti döntéshozók nem látják be, a mi feladatunk, hogy az
önkormányzatok szintjén a lehető legnagyobb szabadságot vívjuk ki
közösségeinknek, s egyetlen percre se mondjunk le jogos követeléseinkről.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA