Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Nemzetközi címerakadémikus Erdélyből
MÁÉRT - 2023. augusztus 23., szerda 07:43

A Nemzetközi Címertani Akadémia teljes jogú tagjává választották Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikust, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét, aki 2017 óta levelező tagja volt az akadémiának. Ő az első erdélyi tagja az 1949-ben Párizsban alakult, 1965 óta genfi székhellyel működő nemzetközi intézménynek. 
A Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 17-én a svédországi Lundban tartotta idei közgyűlését, a választás eredményéről augusztus 21-én értesítette Elizabeth Roads, az akadémia elnöke az érintettet.
Szekeres Attila István tucatnyi országban kéttucatnyi nemzetközi konferencián adott elő, népszerűsítve Sepsiszentgyörgyöt, Háromszéket, Székelyföldet, Erdélyt, mindig erdélyi jelképeket – címereket, zászlókat, pecséteket, pénzérméket – mutatva be tudományos előadásain. Legjelentősebbek a Genealógiai és Címertani Világkongresszusokon való részvételei – 2016-ban Glasgowban, 2018-ban a franciaországi Arrasban, 2021-ben Madridban –, a Zászlótudományi Világkongresszusokon – 2017-ben Londonban és 2022-ben Ljubljanában –, továbbá a Nemzetközi Genealógiai Akadémia tudományos kollokviumán 2019-ben Varsóban, az Európai Címertani és Zászlótudományi Konferenciákon – 2014-ben és 2018-ban a lengyelországi Cieszynben –, valamint a Nemzetközi Pecséttani Konferencián, 2013-ban Kijevben és legutóbb ez év júniusában Vilniusban tartott Nemzetközi Genealógiai, Címertani és Zászlótudományi Kollokviumon.
A történészdoktor Szekeres – aki főállásban a Háromszék napilap szerkesztője, nem mellékesen pedig a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének vezetőségi tagja – olyan témákkal szerepelt a nemzetközi konferenciákon, mint a székely rendi nemzet címere, az erdélyi rendek címerhasználata, a székelyek zászlóhasználata, a székely rendi nemzet pecsétje, Erdély címerének útja Magyarország címeréből Románia címerébe, a székelyföldi közigazgatási címerek megváltoztatása Erdélynek Romániához való csatolását követően, erdélyi történelmi zászlók, a Báthoriak címerhasználata.
Tudnivaló, hogy az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet alapító elnöke maga Szekeres Attila István. Sikeres nemzetközi tevékenységének köszönhetően a szervezetet 2019-ben tagjai közé fogadta a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség, 2022-ben a Zászlótudományi Egyesületek Világszövetsége. (Utóbbinak a térségben – Magyarországot, Romániát, Szlovákiát és Szerbiát is beleérte – jelenleg az egyetlen aktív tagja.)
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület mai közleményében köszönetét fejezi ki támogatóinak, kiemelten Kovászna Megye Tanácsának és Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának, hogy lehetővé tették elnöke nemzetközi konferenciákon való részvételét.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.