Tőkés László beszéde a marosvásárhelyi vártemplomban
MÁÉRT - 2023. november 20., hétfő 17:02
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT)
november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban tartotta XXIV. küldöttgyűlését. A
napirend előtt a küldötteket köszöntötte Tőkés László, az Erdélyi Magyar
Nemzeti Tanács elnöke is. Beszédét az alábbiakban tesszük közzé.
*
Öt évvel
ezelőtt ugyanezen a helyen, a
marosvásárhelyi-székelyvásárhelyi Vártemplom megszentelt falai között tartottuk
a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács együttes
küldöttgyűlését. Öt év elteltével – a hely szellemében – csak megerősíteni
tudom azon elköteleztetésünket, hogy meghátrálás nélkül, töretlenül tovább
folytassuk szoros együttműködésünket az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés
kivívása érdekében.
Idén bővében
vagyunk a beszédes évfordulóknak. Húsz éve annak, hogy Szatmárnémetiben,
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésének keretében
és kezdeményezésére újból magasra emeltük az erdélyi magyar autonómia
zászlaját, és mozgalmunknak köszönhetően még abban az évben megalakultak
autonómiatanácsaink.
Megalakulásának
20. évfordulóján bajtársi szeretettel köszöntöm a Székely Nemzeti Tanácsot,
annak tisztelt küldötteit, őszinte elismerésemet fejezve ki eddig elvégzett
munkájukért.
A székelyek
nagy menetelésének 10. évfordulója arra is alkalmat kínál, hogy más
tömeges rendezvényeikkel és megmozdulásaikkal egyetemben bennük megnyilvánuló,
azon nemzeti életerőt és közösségi többletet méltassam és éltessem, amelyre az
egész Kárpát-medencei magyar nyelvterület más térségeiben és vidékein aligha
van példa. A rendtartó székely falu és székely székek örökségére – úgy érzem –
mai változó világunkban is építeni lehet. „Csak nem fajult el még a székely
vér!” – mondhatjuk a 200 éve született lánglelkű költőnkkel, Petőfi
Sándorral.
Annak is immár
két évtizede, hogy Andreas Gross jelentése alapján megszületett az
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003. évi 1334-es számú határozata, mely
a regionális kisebbségi konfliktusok megelőzésének hatékony ellenszereként a területi
autonómiát ajánlja a tagországok figyelmébe. Állami vezetőinket és fórumainkat
mindenkor emlékeztetnünk kell arra, hogy az autonómia nem ördögtől való, hanem
épp ellenkezőleg: legitim és demokratikus intézménye a kisebbségi közösségek
helyzete rendezésének. Az európai országokban működő modellértékű autonómiák
teljes mértékben alátámasztják székely-magyar, romániai magyar önrendelkezési
törekvéseinket.
A román
államhatalom és politikai osztály magyarellenes elfogultsággal és
demokráciaellenes szűklátókörűséggel utasítja vissza nemzeti közösségünk
autonóm kollektív jogainak a puszta létjogosultságát is. Tanulságos ebből a
szempontból a Beke–Szőcs-féle kirakatper vádirata, valamint a Románia Csillaga
Érdemrend ún. becsületbírósága ellenem hozott határozatának az indoklása is,
melyek a vádlottak ellen felhozott vádak mentén főbenjáró bűnként róják fel
székely-magyar, illetve erdélyi magyar autonómiatörekvéseinket. Ideje volna
végre megértetnünk az ellenséges egységfrontba tömörülő román féllel, hogy
Székelyföld területi autonómiája, illetve az erdélyi magyar nemzeti közösség többszintű
autonómiája iránti jogos igényünk nem ellenük és nem Románia ellen irányul,
hanem a velük való tárgyalások és megegyezés révén magyarságunk helyzetének
rendezését és közösségi jogainak biztosítását, ezzel együtt pedig a
román–magyar történelmi megbékélés ügyét hivatott szolgálni.
Sajnálatos hír,
hogy a román igazságszolgáltatás ismét kedvezőtlen határozatot hozott az
SZNT-nek a székely szabadság napjával kapcsolatos keresete ügyében. A
hatalmi kötélhúzás – látható módon – tovább folytatódik. A hatalom
ugyanakkor cinkos módon szemet huny a többségi ultranacionalisták úzvölgyi
garázdálkodásai felett. Képletesen szólva: a székelyek nagy menetelése előtt
még hosszú út áll…
A világban és
közvetlen környezetünkben dúló háborúk és kisebbségvédelmi harcok közepette a
Székelyföldön kigyúlt őrtüzek a béke, a szolidaritás és az összefogás
üzenetét hordozták. Izsák Balázs elnök úr szavai szerint a székelyek is
békét akarnak. A „béke őrtüzei” azt juttatják kifejezésre, hogy a Székely
Nemzeti Tanács a jog eszközével, békés úton akarja elérni Székelyföld
autonómiáját.
A kormányzati
erőviszonyok és koalíciós alkudozások kárvallottjaként az RMDSZ-nek is
be kell látnia, hogy számunkra, másodrangú állampolgárokként kezelt romániai
magyarok számára nincs más út, csak az összefogás. Az időnként
meg-meglebegtetett kisebbségi törvény ügye is beláthatatlan távolságba
került. De ragaszkodnunk kell hozzá, leküzdve a mindenkor kísértő
opportunizmust, és a 2018-ban megkötött hárompárti megegyezés értelmében le
kell tennünk a parlament asztalára egy autonóm közösségi jogainkat előirányzó
törvénytervezetet.
Számunkra jó
hír, hogy Franciaországban megtörni látszik a jég, ugyanis Emmanuel Macron
államelnök Korzika számára autonómiát ajánlott fel. „Ez az autonómia
kell legyen az eszköz a közös jövőépítéshez, az államtól való elszakadás
nélkül. Nem lesz autonómia az állam ellen, sem autonómia az állam nélkül. Hanem
autonómia Korzikáért, a Köztársaságon belül” –mondta a francia államfő. Szó
szerint ugyanezt kívánjuk Székelyföld számára, azzal a megjegyzéssel,
hogy a mi estünkben soha nem vetődött fel az elszakadásnak még csak a gondolata
sem.
Tanulhatunk
tehát a franciáktól. És miként annyiszor, a frankofón Románia is tanulhatna
„nagy testvérétől”, országunk és az erdélyi magyarság jól felfogott érdekében.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA