Egy lenyűgöző, de a közönség elé rég nem tárt életmű
MÁÉRT - 2024. február 11., vasárnap 11:27
A sepsiszentgyörgyi
Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben február 16-án, pénteken
18 órakor Vass Tamás (1942–1988) grafikusművész kiállítása nyílik meg.
„Bravúros mesterségbeli tudással rendelkező művész. Vívódó, gyötrődő ember, aki
a világot megérteni, újramagyarázni akarja. Száguldó korunk nyugtalan,
ellentmondások között vergődő, de egekbe is törő emberének életérzését fejezi
ki a grafika nyelvén” – írta Vassról a műítész Polgár István.
A tárlatnyitó közönségét Bordás Beáta, az EMŰK
vezetője köszönti, megnyitóbeszédet mondanak Portik Blénessy Ágota
művészettörténész és Salat Csaba kurátorok. Az 1988-ban tragikus hirtelenséggel
elhunyt grafikusművész mintegy húszévnyi alkotói munkája gyümölcseként egy
lenyűgöző, igen gazdag és változatos grafikai anyagot hagyott hátra az erdélyi
képzőművészet számára. Ennek ellenére legutóbbi posztumusz kiállítása 2009-ben
volt Marosvásárhelyen.
Jelen tárlattal Salat és Portik Blénessy
kurátorok, valamint az Erdélyi Művészeti Központ egy olyan kiállítás
létrehozására vállalkoztak, amely Vass Tamás legjellegzetesebb alkotásait
igyekszik bemutatni az eddigi legnagyobb merítésben és részletességgel. Ennek
érdekében mintegy 14 magánszemélytől és egy közgyűjteményből kölcsönöztük az
életmű legfontosabb, sok esetben eddig a közönség, de még a szűkebb értelemben
vett szakmai körök számára is ismeretlen, többnyire magángyűjteményekben
található darabjait.
Vass Tamás a marosvásárhelyi Zenei és
Képzőművészeti Líceum diákja, Barabás István és Nagy Pál tanítványa volt. Ez
utóbbi nagy hatást gyakorolt a művész pályaválasztására és későbbi
munkásságára. 1963–69 között a kolozsvári képzőművészeti főiskola grafika
szakán tanult Feszt László irányításával, akinek köszönhetően akadémiai szinten
sajátította el a különböző grafikai technikákat és sokszorosító eljárásokat.
Tehetsége már a főiskolás évek alatt kitűnt. Elsőéves korától a Napsugár gyermeklap külső grafikai
munkatársa volt, később az Új Élet és
az Igaz Szó, majd a Vatra lapok, illetve a Kriterion, a
Dacia és az Ifjúsági Könyvkiadó foglalkoztatták külsős grafikusként. Különleges
rajzkészségét és jellegzetes művészi látásmódját minden megyei vagy országos
tárlat beszámolójában kiemelték, tehetségéről az elnyert díjak is tanúskodnak,
ám az átütő siker és elismerés elmaradtak.
A diktatúra egyre sötétebbé váló időszakában
jelentős alkotásait kizsűrizték és a csoportos tárlatokról kitiltották. E
kudarcként megélt bánásmód és önemésztő életmódja egészségi állapotának
fokozatos romlásához vezetett. A fiatalon, 45 évesen, egy banális baleset
következtében elhunyt művész csupán két évtized alatt megalkotott, az erdélyi
képzőművészetben igazán egyedinek számító életműve nagy gazdagságot és
változatosságot mutat.
A magány, az elidegenedés, illetve a
hovatartozás és az igazán mély emberi kapcsolatok hiánya Vass Tamás
jegyzeteiből és grafikáiból egyaránt kiolvashatók. Az 1970-es évek második
felétől a kiforrott stílusú, sokalakos drámai kompozíciók domináltak az
életműben, a líraibb hangvételű városképek, aktok vagy illusztrációk mellett.
Az Erdélyi Művészeti Központban nyíló tárlat mindezekből mutat ízelítőt, de megtekinthetőek
lesznek Vass Tamás önéletrajzi ihletettségű grafikái, valamint néhány a művész
által készített rézkarc-lemez is.
A kiállításhoz, a már megszokott módon,
igényes háromnyelvű katalógus készült az EMŰK Kiadó kiadásában. A tárlat
április 5-ig lesz látogatható Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ
új nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9 és 17 óra között, illetve
szombaton 10 és 14 óra között.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA