Böjte Csaba közleménye
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2013. július 31., szerda 15:43
Nyílt hetet rendez kászoni és
gyimesbükki gyermekvédelmi központjában az Erdély-szerte 72 otthont működtető
Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Augusztus 5-11 között nyílt hetet rendezünk a Szent
Katalinról elnevezett kászoni otthonunkban, amire bárki benevezhet, szeretettel
meghívok minden érdeklődőt. A nyílt héten be lehet kapcsolódni ennek a háznak
az életébe, a gyerekek is jelen vannak, a kollégák is: imádkozunk, dolgozunk,
beszélgetünk, játszunk a gyerekekkel. Téli
tűzifánk összevágását és kemenceépítést tervezünk.
Augusztus 12-18 között a gyimesbükki Vigasztaló
Szentlélekről elnevezett házunkban tartunk nyílt hetet, oda is be lehet jelentkezni:
szénakaszálástól takarásig, különböző mezei munkákat végzünk, a felnőttek
segítenek fát vágni, felkészülni a télre.
Augusztus 15-én az ezeréves határon lévő legősibb
templomnak, a kontumáci kápolnának, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt gyimesi
templomnak a búcsúja lesz, ahova meghívtak misézni.
Augusztus 20-án Pécsen rendezik meg a Magyarok Kenyere
ünnepét, amelyen az árva gyerekeinknek gyűjtenek lisztet. A székesegyházban
fogunk este misézni, megköszönni a jóembereknek a jóságát, a mindennapi betevő
falatot Istennek is, embertársainknak is.
Csaba testvér, 2013 július
31
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA