A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
1989 - A változások éve. Kelet-Közép-Európa útjain 1939–1989 kiállítás Budapesten
Külhoni civil szervezetek - 2015. június 30., kedd 18:38

Június 30-tól a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében látható az 1989 – A változások éve. Kelet-Közép-Európa útjain 1939–1989 című szabadtéri kiállítás. Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának (ENRS) történészei által létrehozott kiállítás azt a bonyolult folyamatot mutatja be, amely során Európa felszabadult a kommunista diktatúra alól. Az esemény a Freedom Express elnevezésű társadalmi-oktatási kampány része, melyet az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata valósít meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint Lengyelország, Németország, Románia és Szlovákia kulturális minisztériumainak közreműködésével.
 
A kiállítás ünnepélyes megnyitója július 2-án 11 órakor lesz a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A kiállítást Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere nyitja meg, rajta kívül beszédet mond Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Bába Iván, az ENRS Irányító Bizottságának magyar tagja, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, valamint Lieselore Cyrus, a Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete.

A korábban Berlinben, Brüsszelben és Varsóban bemutatott kiállítás a polgári szabadságjogok korlátozásának módjait, valamint az azok visszaszerzéséért folytatott küzdelmet mutatja be az egykori keleti blokkban. Különleges helyet szentel mindannak, ami összeköti, illetve elválasztja egymástól Kelet-Közép-Európa társadalmainak emlékezetét a kommunizmus európai bukásáról.

– A kiállítás ötlete abból a meggyőződésből született, hogy az 1989-es változásokról való gondolkodás teljesebbé és mélyrehatóbbá válik, ha azokat összeurópai kontextusban szemléljük. A célunk elsősorban az, hogy felidézzük azokat a folyamatokat, amelyek végső soron a kommunizmus bukásához vezettek Európa ezen részén – állítja Jan Rydel professzor, az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatát Irányító Bizottság elnöke.
A kiállítás anyaga a szabadság különböző formáit járja körbe. Az egyes részek többek között a szólásszabadságról, a hit- és vallásszabadságról, valamint a gazdasági szabadságról szólnak.

A kiállítás augusztus 8-ig lesz látható Budapesten, ezt követően pedig folytatja európai körútját. A vándorkiállítás anyaga megtekinthető virtuális formában is a  http://1989.enrs.eu/exhibition oldalon.
 

A Freedom Express egy nemzetközi társadalmi-oktatási kampány, amely az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának kezdeményezéséből indult 2014-ben. Első része egy tanulmányutat foglalt magában, melynek keretében fiatal művészek, újságírók és történészek Gdańskból indulva felkeresték Varsót, Budapestet, Temesvárt, Sopront, Pozsonyt, Prágát és Berlint. Az utazás programja tucatnyi, XX. századi történelemmel foglalkozó partnerintézmény együttműködéseként jött létre.

 
Sajtókapcsolat:
Małgorzata Feusette-Czyżewska PR-menedzser, Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata
e-mail: , tel.: +48-228-912-508, +48-508-681-806
 
Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS) egy nemzetközi együttműködés, melynek célja a XX. századi Európa történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra, továbbá biztosítani hivatott a múltra való emlékezés lehetőségét. Magyarország mellett a Hálózat tagja még Lengyelország, Németország, Románia és Szlovákia, megfigyelői státusszal rendelkezik Ausztria és Csehország.

 

4 csatolt kép
A Freedom Express kiállítás bannereA Freedom Express kiállítás bannereMeghívó a Freedom Express kiállítás megnyitójáraA Freedom Express kiállítás plakátja
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA