A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pázmaneum Polgári Társulás
A Magyar Kultúra Napja Dunaszerdahelyen
Külhoni civil szervezetek - 2016. január 22., péntek 10:07

A Pázmaneum Polgári Társulás és a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ társszervezésében 2016. január 22-én ismét megrendezi A Magyar Kultúra Napját a VMK színháztermében. A dunaszerdahelyi előadókon kívül, ezúttal más csallóközi előadóművészek is fellépnek majd a kulturális rendezvényen.

Program:   - Vadkerti Imre, a Kormorán énekesének hazafias énekei - ünnepi köszöntőt mond Karaffa Attila, a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, a rendezvény alapítója - a Kicsi Hang verséneklő együttes verses-zenés összeállítása - a Komenský utcai óvoda ovisainak műsora - Kollár Katalin operettslágereket énekel - Hodossy Gyula költő, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnöke „Otthon vagy, ha otthon vagy a műben” c. saját művét adja elő - a Rozmaring énekkar – dunaszerdahelyi nyugdíjasklub magyar nótákat énekel - a Dunaág Néptácműhely műsora  

„Mikor nyelvi, nemzetiségi jogainkat folyamatosan csorbítják és társadalmunkban felüti fejét a közöny, a beletörődömség, akkor szükséges, hogy lássa társadalmunk igen is van értelme a magyar kultúra ápolásának, igen is van értelme nemzeti identitásunk megőrzésének, igenis van értelme az anyanyelvi oktatásnak! Mindannyiunk érdeke, hogy ifjúságunk a magyar iskolákban magába szívja a magyar kultúra és művelődés alapjait és felvértezze magát az öntudatos magyar identitás páncéljával. Magyar kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás! Amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról vagy egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk. Tiszteletből őseink iránt és példát mutatva a jövő generációjának! Rajtunk áll, hogy félvállról vesszük-e kötelességünket vagy teljes mellszélességgel kiállunk hagyományaink mellett! Mi is így teszünk, amikor többek között a Széchenyi-emlékévben is különös hangsúlyt fektetünk a magyar kultúra ápolására itt Dunaszerdahelyen is” – mondta az esemény alapítója, Karaffa Attila.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA