A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Tevékenységüket igyekeznek szélesebb körben is megmutatni
MÁÉRT - 2017. június 1., csütörtök 13:55

A vukovári Magyarok Otthona múlt hét csütörtökön ismét kitárta kapuját, a látogatók pedig betekinthettek a Vukovári Magyarok Egyesületének munkájába.
 
A Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai heti rendszerességgel tartják összejöveteleiket, együtt ünnepelnek jeles napokon is. Irodalmi esteket, kultúrműsorokat szerveznek. Magyar hagyományápoló tevékenységüket pedig igyekeznek szélesebb körben is bemutatni. Többek között ebből a célból tartanak nyílt napokat is. Először az egyesületek kormányhivatala felkérésére csatlakoztak egy országos akcióhoz, amelynek keretében országszerte több egyesületben is nyílt napot tartottak május 28. és 30-a között, azóta pedig már többször is szélesre tárták székházuk kapuját.
Ahogy a korábbiak, így a múlt héten tartott nyílt nap is sikeres volt. A ház termeit kiállítóhellyé alakították át, az elmúlt időszak alatt készített és begyűjtött sok szép kézimunkát is bemutatták, a „magyar szobában” pedig azt láthatták a vendégek, hogy hogyan, milyen körülmények között éltek, hogyan öltözködtek magyar elődeink, és természetesen az egyesület munkája mellett a magyar hagyományokról, szokásokról is hallhattak a látogatók. Jakumetović Rozália elmondta, a nyílt nap egyik érdekessége a keleti országokat kutató leghíresebb magyarokat bemutató tablókiállítás, amelyet az eszéki magyar főkonzulátus bocsátott az egyesület rendelkezésére. A tablók tájegységenként mutatják be a Közel-Kelet felől Japánig haladva a kutatók munkáját, eredményeit, életét.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA