A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

Engedjék meg, hogy a hála legegyszerűbb kifejezésével forduljak mindazokhoz, akik az elmúlt évek alatt valamilyen, bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a nagybányai nagy múltú oktatásnak nemcsak jelene van, hanem jövője is lesz, s mától az óvódások és kisiskolások olyan otthonba költözhetnek, amely a család után a legnagyobb szerepet tölti be az ő nevelésükben. Vannak jó példák is 2017-ben. És ez egy ilyen eset. Ezért is ünnep ez a mai nap, különösen szép ünnep a nagybányai magyaroknak, de ünnep mindannyiunknak itt, a Kárpát-medencében. Köszönet ezért, hálás köszönet a magam és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében.
Itt Nagybányán is – akárcsak szerte Erdélyben – az iskoláink történetével precízen leírható és megérthető a mi közösségünk története. Ez az állandó újra és újrakezdések története is lehetne. Az iskolákért való szakadatlan küzdelem története. Mert akinek nincs iskolája, annak a jövője bizonytalanná válik. És akinek iskolája van, különösen jó iskolája, annak a nemzeti létét szinte semmi sem sodorhatja veszélybe. 
Idézzünk fel néhány évszámot, megannyi fontos állomását a nagybányai magyar oktatásnak:
1547, a Schola Rivulina alapítása.
1697, az első olyan nagy bővítés, amely szállást biztosít az iskola diákjainak
1823-tól megszakítás nélkül világi vagy egyházi oktatás székhelye ez itt
186o-ban épült a ma is látható épület egy része
1948-ban a román kommunista állam teszi rá a kezét az épület egy részére, majd
1962-ben államosítják a teljes épületet, az egyházat kilakoltatják az évszázados otthonából
1948 és 1966 között a vegyes iskolában fokozatosan elsorvasztják a magyar oktatást
2oo3-ban az egyház visszakapta az ingatlant, de már 1998-tól, sok vergődés után sikerült megalapítani a Németh László Elméleti Líceumot. 
Szóval, nem egészen egy fél évezred elevenedik meg előttünk az iskola történetével, és most itt állunk ismét, hogy mindenkit biztosítsunk arról: tovább visszük ezt az örökséget is, de ennyi nem elegendő. Ma és holnap hozzá kell tennünk azt a többletet, azokat az új értékeket, amivel minden nemzedéknek hozzá kell járulnia az előtte járók munkájához, itt és most jelesül a nagybányai magyar nyelvű oktatáshoz. Tervekből nincs hiány, hisz az építkezésnek, a dolgaink elrendezésének ez csak egy fontos állomása, de nem végmegállója.
Mitől jó egy iskola?
Olyan kérdés ez, amit feltesznek a szülők, a pedagógusok és talán a gyerekek is kicsit más megfogalmazásban. És mitől jó egy magyar iskola, egészítjük ki most a kérdést, mert számunkra az iskola, az oktatás minőségéhez ez is szorosan hozzátartozik, s csak elbújnánk a probléma elől, ha nem akarnánk látni, hogy különösen vegyes vidéken mi a román iskolával is versenyben vagyunk, és nekünk meg kell próbálnunk többszörösen jobbnak lenni. 
Minden szülő és minden oktató, pedagógus azt szeretné, hogy az adott körülmények között a legtöbbet hozza ki a gyerekből és saját képességeiből, mert a tudás elsajátításában az iskola az egyik – s persze nem az egyetlen –, az egyik legfontosabb helyszín.
Ezért nemcsak tudást kell adnia, hanem azt is meg kell tanítania, hogy mit kezdjenek a felnövekvő nemzedékek a tudással. Ez lenne az a versenyképesség, amire szüksége van minden fiatalnak, és amelynek az alapjait már az első iskolai években le kell tudni rakni. 
Ugyanakkor itt fognak megtanulni különbséget tenni jó és rossz között, újat alkotni, kreatívnak maradni vagy azzá válni. Rugalmasnak és ugyanakkor fegyelmezettnek lenni, képzelet-gazdagnak a problémák megoldásában és együttműködésre képesnek, kíváncsinak a világ dolgai iránt és szabadnak gondolkodásban, cselekedetekben és jövőtervezésben, magyarnak maradni, s ezt vállalni a legnagyobb kihívások közepette is.
Tisztelt pedagógusok, kedves szülők és gyerekek! 
Persze, persze, mondhatná erre bárki, de ahhoz kiszámítható oktatáspolitikára lenne szükség, növelni kellene a pedagógusok társadalmi megbecsülését, amelynek nemcsak morális, hanem pénzügyi oldala is van, és sorolhatnám mindazokat a problémákat, amelyek jogosan felmerülnek.
Ha csak azt az elképesztő statisztikát nézzük, hogy 27 év alatt 24 oktatási minisztere volt Romániának, és ezek közül többen felforgatták a teljes oktatási rendszert, akkor csodálkozásra szinte semmi okunk nincs. Esetleg azon csodálkozhatnánk, ha csodálkoznánk, hogy egyáltalán létezik még iskola. Ennek ellenére jogos az elvárás, hogy olyan gyerekközpontú, kiszámítható, a versenyképességet és nem a fölösleges házi feladatokat és értelmetlen lecketerveket növelő oktatásra van szükség, amelyben mindenki jól érzi magát, s legfőképpen megbíznak benne a szülők, mert tudják, hogy gyerekeik jó helyen és jó kezekben vannak.
Nekünk csakis olyan oktatási törvénytervezetet, reformot, átalakítást szabad támogatnunk, amely megfelel ezeknek a követelményeknek. Arról nem is beszélve, hogy az anyanyelvű oktatás területén elért eredményeinket semmilyen tervezet nem veszélyeztetheti, azokból elvenni, azokat csonkítani nem lehet.
Alulfinanszírozott oktatási rendszer nem lesz, mert nem lehet korszerű, nem tud lépést tartani a környező világ változásaival. Ezért bátran kell kérnünk, hogy rövid távon – ami nem lehet több mint 3-4 esztendő – a költségvetésből a GDP arányos hat százalékot az oktatás rendelkezésére kell bocsátani. 
De még ez sem elegendő. Olyan törvényes keretekre van szükség, amely az oktatási rendszer finanszírozásában kellőképpen rugalmas, és az adminisztratív döntést minél közelebb tartja a közösséghez.
A tankönyvírást és tankönyvkiadást is újra kell gondolni, mert a verseny megőrzése mellett arra is oda kell figyelni, hogy a gyerekek táskájában és az iskolai padon időben ott legyenek a tankönyvek. Nem hiszem, hogy van még egy olyan állam a civilizált világban, amely annyira magatehetetlennek bizonyul, mint Románia, és szájtátva nézi, ahogy a versengő cégek akár évekig is fellebbeznek és perelnek, miközben a gyerekek és pedagógusok tankönyv nélkül kezdik az iskolai évet.
Hölgyeim és uraim, kedves barátaim! 
Tudom, hogy a mai nap ünnep, és azt nem illik semmivel elrontani. Én sem kívánok ünneprontó lenni, de amit mondani fogok, ne tekintsék annak. Különösen azért se, mert nem nagybányai ügyről van szó. De hát magyar iskoláról, magyar oktatásról van szó. És ez mindannyiunk ügye.
A marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézményt megszűntették. Ármánykodás, rosszindulat, magyarellenesség, félelem, naivság – minden megtalálható ennek az ügynek a hátterében. Ám ezt sem az egyház, sem a szülők, sem mi nem fogadjuk el.
Jogos közösségi elvárás az, hogy ugyancsak a kommunisták által államosított épület visszakerüljön tulajdonosához. És jogos az a kérés és igény, hogy abban az épületben működjön önálló intézményként a római katolikus gimnázium, amelyet 1949-ben zárt be a kommunista diktatúra.
A többi mind mellébeszélés és rosszindulat. 
Ezért ismét belevágunk az iskola megalapításába, újra és újrakezdjük, s ha elgáncsolnak, hát még azért is talpra állunk.
Nem maradhat csupán kijelentés-értékű az, hogy a többnyelvűség, a kulturális sokszínűség az az európai érték, amire vigyáznunk kell.
Tegnap Máramarosszigeten jártam. Az egykori többnyelvű városban, ahol egy évszázaddal ezelőtt magyar, román, zsidó, német, ruszin és szlovák közösség élte a mindennapjait, ma már nem hasonlít régi önmagára Eltűnt belőle szinte az összes régi, őshonos közösség. 
Mi még tartjuk magunkat, iskolát működtetünk ott is, és nem szeretnénk arra a sorsra jutni, mint azok a közösségek, amelyek erősek voltak száz évvel ezelőtt, de ma már szinte nem is léteznek itt, ebben a régióban. Nem ez a mi jövőképünk.
És ha már itt tartunk, néhány kilométerre Kárpátaljától, szolidaritásunkat szeretném kifejezni az ott élő magyar testvéreinkkel és román barátainkkal, akiket éppen most fosztott meg a magát európainak hirdető ukrán hatalom az anyanyelvű oktatástól. Ezért a szolidaritáson túl is arra kérjük, amennyire megtehetjük és kérhetjük az ukrán elnököt, hogy ne hirdesse ki ezt a jogfosztó törvényt, hanem legyen partnere azoknak, akik még hisznek Ukrajna európai jövőjében. 
Kedves gyerekek, szülők és pedagógusok!
Sikeres és tartalmas tanévet kívánok, és nagyrabecsülésemről szeretném biztosítani Önöket, s hiszek abban, hogy ha valamit közösen akarunk, közösen megtervezünk és közösen cselekszünk, akkor minden ellenkező szándékot le tudunk győzni és eredményesek leszünk.
Elhangzott 2017. szeptember 11-én