A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kincsesládánk, Erdély címmel indít riportsorozatot az RMDSZ, az ETV, a Maszol és az Erdély FM
MÁÉRT - 2018. május 2., szerda 14:14

A kulturális örökség európai évének égisze alatt az RMDSZ Kulturális Főosztály az Erdélyi Magyar Televízió, a Maszol hírportál és az Erdély FM partnerségével elindítja a Kincsesládánk, Erdély című kulturális projektet, amelynek célja tévé-, rádió- és online riportsorozat segítségével kiemelni kulturális örökségünket a múzeumokból és mindennapjaink részévé tenni azt.
„Kulturális örökségünknek akkor van jövője, ha mindennapjaink szerves része, nemcsak csodáljuk, hanem használjuk is. Meg kell engednünk a fiataloknak, hogy felfedezzék, saját képükre alakítsák mindazt, amit elődeink alkottak. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy a román közösség is tisztában legyen értékeinkkel, megvalósításainkkal, terveinkkel. Ezt a célt követtük akkor, amikor az Erdély TV, a Maszol és az Erdély FM újságíróival kitaláltuk ezt a programot” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Az európai kezdeményezés célja az, hogy minél többen felfedezzék és megismerjék a kulturális örökséget, megerősítse a közös európai térséghez való tartozás érzését. A Kincsesládánk, Erdély című sorozat értékeinket mutatja be részletesen, legyen szó épített, szellemi vagy tárgyi örökségről. A nézőket, olvasókat és rádióhallgatókat év végéig Erdély számos pontjára kalauzolja el a riportsorozat, többek között olyan népszerű fesztiválokra, amelyek helyszíne kulturális örökségünkhöz kapcsolódik, de szó lesz a szilágysági pálinkáról, a táncházmozgalomról, borkultúráról, könyvkiadásról, a perecsenyi hagymáról és természetesen a csíksomlyói búcsúról is. 
Az értékeinket bemutató műsort minden hónap utolsó vasárnapján 16 – 16.30 között közvetíti az Erdély TV, havonta jelenik meg riport a Maszol hírportálon is, az Erdély FM pedig vasárnaponként 12 és 13 óra között örvendezteti majd hallgatóit.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA