A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor az MPP új elnökével találkozott
MÁÉRT - 2018. december 7., péntek 07:45

„Részünkről továbbra is az együttműködés a járható út, hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget. Ha közösen találunk válaszokat, akkor azok mindig jobbak, illetve a problémákra a megoldás is könnyebb lesz” – hangsúlyozta Kelemen Hunor azt követően, hogy a Magyar Polgári Párt új elnökével, Mezei Jánossal találkozott Gyergyószentmiklóson.
A szövetségi elnök teljesen természetesnek nevezte, hogy az MPP tisztújítása után a frissen megválasztott elnökkel egy asztalhoz ülnek, és a tervekről beszélnek – a jelenről, de főleg a jövőről.
Az RMDSZ elnöke elmondta: amikor a Magyar Polgári Pártból sarkantyút kovácsol annak elnöke, akkor azt is elismeri, hogy van olyan ló, amellyel haladni lehet. A sarkantyúhoz ló is kell, a Szövetség pedig szívesen vállalja ezt a szerepet – nyomatékosított.
Kelemen Hunor szerint helyesen jártak el akkor, amikor 2014-ben az RMDSZ és az MPP megállapodást kötött, így volt ez 2016-ban, amikor megújították és megerősítették ezt a köteléket. Leszögezte: olyan partnert látnak a Magyar Polgári Pártban, amellyel együtt lehet tervezni a következő időszakban is. A közös célok pedig az erdélyi magyarokra vonatkoznak, arra, hogy biztonságban tudják magukat és családjukat, hogy fejlődjenek. Akár gazdaságról, közösségi jogokról, autonómiáról van szó, ugyanazt a nyelvet beszéljük a Magyar Polgári Párttal 2018-ban – összegzett a szövetségi elnök, aki kiemelte, a megállapodás helyességét az is igazolja, hogy az MPP ma a parlamentben van, illetve 2016-tól több polgármestere van, mint volt.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA