A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Winkler Gyula: az Európai Néppárt kezelje kiemelt célkitűzésként a Közös Agrárpolitikát és a regionális fejlesztést
MÁÉRT - 2019. június 13., csütörtök 15:50

A Közös Agrárpolitika és a regionális fejlesztés kerüljön be az Európai Néppárt képviselőcsoportjának prioritásai közé, ez nemcsak az emberek elvárása, hanem a kiszámítható tervezés feltétele is – szorgalmazta Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az EPP képviselőcsoportjának kihelyezett munkaülésén, ahol az Európai Néppárt képviselői a következő parlamenti mandátum fő célkitűzéseit határozzák meg.
Kulcsfontosságú meghatározni, hogy mit akarunk a következő öt évben elérni – mutatott rá Winkler Gyula felszólalásában, emlékeztetve kollegáit, hogy az elmúlt hónapokban mindannyian kampányban voltak, amelynek során számos választópolgárral találkoztak. „Meghallgattuk az emberek felvetéseit, elvárásait, a kérdés az, hogy valóban meg is hallottuk-e, megértettük-e üzenetüket. Valóban fontos, hogy az EPP a változó világhoz, az új valóságokhoz kötődően határozza meg prioritásait, gondolok itt a digitális menetrend, a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás, az innováció kérdéseire, de az is fontos, hogy hallgassuk meg Európa minden közösségét. Az Európai Néppártnak meg kell hallania az EU összes régiójában élő választók hangját" – fejtette ki az RMDSZ EP-képviselője, aki szerint az új kihívásokra való felkészülés mellett az EU-nak az alapelvárásokat is biztosítania kell.
„Kelet-Európában a közösségek elvárják, hogy ne szakadjanak meg a fejlesztések, folytatódjon a fejlődés, szükség van a stabilitásra. Éppen ezért sarkalatos kérdés, hogy az Európai Néppárt az élen járjon az EU két legfontosabb közpolitikájának finanszírozásáért zajló küzdelemben. A Közös Agrárpolitika és a Kohéziós Alap megfelelő finanszírozása létfontosságú számunkra. Nálunk az emberek nagytöbbsége tulajdonképpen ebben a két közpolitikában látja megtestesülni az Európai Uniót. A gazdák azt várják el, hogy az EU új költségvetése biztosítsa a vidékfejlesztési forrásokat, növelje a területalapú kifizetéseket. Az önkormányzatok, a vállalkozók azt várják el, hogy a regionális fejlesztési források értéke növekedjen. Azt kérem az EPP képviselőcsoportjától, hogy a Közös Agrárpolitika és a regionális fejlesztés is kerüljön be a prioritások közé. Ezzel nemcsak az emberek elvárásait támogatjuk, hanem kiszámítható tervezést is, olyan világos irányvonalakat biztosítva, amely alapján az ősszel megalakuló Európai Bizottság megtervezheti tevékenységét" – nyomatékosított Winkler Gyula.     
Az Európai Néppárt képviselőcsoportja ezen a héten a spanyolországi San Sebastianban tartja kihelyezett munkaülését, amelynek napirendjén a következő öt év prioritásainak meghatározása és az uniós intézmények új vezetőségének kialakítása szerepel. Mint ismeretes, az Európai Néppárt célja, hogy Manfred Weber, az EPP csúcsjelöltje legyen az Európai Bizottság új elnöke. Ezáltal az Európai Néppártnak döntő befolyása lehet az Európai Bizottság tevékenységére, a testület következő öt évre szóló célkitűzéseire.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA