A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Baráti Közösség
Közlemény a Magyar Baráti Közösség Magyar 2O19-es Itt-Ott Találkozójáról
Magyar Diaszpóra Tanács - 2019. augusztus 15., csütörtök 07:13

Közlemény A Magyar Baráti Közösség (MBK) 2O19, augusztus 4-11 között megtartott ITT-OTT Találkozójáról


A Magyar Baráti Közösség ez évi ITT-OTT Találkozójára augusztus 4-11 között került sor, hagyományosan az Ohio-i Lake Hope állami parkban, 90 résztvevővel.
Az Írott Szó Ereje téma köré szervezett találkozót Minger Hajnal, az MBK gondnoka nyitotta meg hétfő reggel,  üdvözölvén az egybegyűlteket, majd az MBK távollevő tagjainak és barátainak üdvözletét olvasta fel Bokor Erika.  Böjtös László barátunk üdvözlete egy kis film formájában jött, amelyet Molnár Zsolt, a Cleveland- i Bocskai Rádió munkatársa készített. Ő egész hetünkön részt vett, felvételekkel, videóval és interjúkkal dokumentálva az eseményeket. Délben került sor az új magyar állampolgárok ünnepélyes eskütételére, melyet a Chicago-i magyar főkonzulátus munkatársai végeztek, Bencsik Zita főkonzul vezetésével. A konzulátus munkatársai a hét folyamán is a nagyközönség szolgálatára állottak.
Kedden került sor az elmúlt év során elhunyt barátainkra való megemlékezésekre. Éltető Lajos alapítónktól, első gondnokunktól, a Lake Hope partján egy bensőséges szertartás során búcsúztunk el.
A hét előadói:  Kiss Eszter, a Katona József színház művésznője, egész héten jelen volt társával, Németh Pákolicz Tamással együtt. Több előadással alkotókat, műveket, életutakat, időszakokat ismertettek. Ők vezették az irodalmi vetélkedőt, a meditációs versfürdőt, valamint az MBK könyv klubját is.  Németh Zsolt, az országház külügyi bizottságának elnöke, a magyar nemzetpolitikáról, valamint a politika és irodalom kapcsolatáról tartott két nagyhatású előadást.  Török Tilla, Török Flóra és Török-Dancsó Ádám is egész héten jelen voltak, muzsikájukkal, valamint előadásukkal és közreműködéseikkel nagyban hozzájárultak a hét magas színvonalú önképző munkájához, valamint szórakoztató jellegéhez.  Jó voltukból, vetítésre került „A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában” című film is. 
További előadóink:  Kovalszki Péter (a Magyarország Barátai Alapítványról és idei találkozójáról),  Megyeri József (a magyar rockzenéről), Tussai Szilárd (az erdélyi IKE- ről), Minger Hajnal (sumér írásokról), Somogyi Balázs (a magyar irodalom két tragikus alakjáról),  Szegedi Márton (a New Yorki –i Balassi Intézet munkásságáról).
A hét folyamán Geréb Szende és Mózsi Timea vezetésével, igényes és sikeres gyermek és ifjúsági foglalkozásokra is sor került.  E mellett, tábortüzek, táncház, együtt mulatás, piknik és lángos sütés tette még színesebbé és élvezhetőbbé a találkozót.
Az MBK, tanácsülésén és a közgyűlésen jövőbeni munkáját is megtervezte, s az alábbiakat határozta el:
- folytatni kívánja magyarságmentő közösségépítését, kommunikációs és kiadói tervét
- együttműködik az amerikai magyar szervezetekkel (HAC, AMSZ, HHRF, stb.), a magyar nagykövetséggel és a Chicago-i főkonzulátussal
- továbbra is részt vesz a Diaszpóra Tanácsban és programjaiban, munkájában
- változatlanul követi a szórványbéli magyar közösségek életét, részt vesz jogaik védelmében, autonómia törekvésük támogatásában
- folytatja karitatív-támogatói ténykedését
- fenntartja partneri kapcsolatát a Magyarország Barátai Alapítvánnyal, s tagjainak aktív részvételével sajtófigyelői és egyéb tevékenységekkel hozzájárul Magyarország, valamint a magyarság jó hírnevének védelméhez, terjesztéséhez
- tovább ápolja testvérszervezeti kapcsolatát a Chicagói Magyar Klubbal, valamint a Kisoroszi Tájházzal
 
Augusztus 11.-én vasárnap elbúcsúztak a találkozó résztvevői, reménykedve a következő ITT-OTT lehetőségében és sikerében.
 
Lake Hope, 2O19 augusztus 11.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA