A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Szomorú emléknap Várdarócon
MÁÉRT - 2020. augusztus 21., péntek 06:04

Családtagok, barátok, volt katonatársak és civil szervezetek képviselői gyűlnek össze minden év augusztus 13-án Várdaróc központjában a honvédő háborúban elesett helybéliek tiszteletére állított emléktáblánál. Koszorúzással és gyertyagyújtással adják tanújelét, hogy nem feledkeztek meg azokról, akik életüket áldozták a szabad Horvátországért.
 
Koszorúzás
Várdarócon minden év augusztus 13-án megkoszorúzzák a honvédő háborúban elesett várdaróciak tiszteletére állított emléktáblát, amely a település központjában található.
Litarić Ivica 1993. augusztus 13-án, Fehér József és Gerber Lajos 1995. november 1-jén esett el.
Ivica elestének napját még az egykori várdaróci Helyi Választmány nyilvánította emléknappá. Őt a 9., Baranja nevet viselő honvédezred tagjaként 27 évvel ezelőtt a Szarvas és Eszék közötti megfigyelőálláson lőtték le a csetnikek másik két katonatársával együtt (az egyik társa a 30 éves kopácsi Bangó József Dodó volt). Ivica volt közöttük a legfiatalabb, 25. születésnapját már nem tudta megünnepelni.
A három várdaróci honvédő tiszteletére állított emléktáblánál idén is csendben gyülekeztek a civil szervezetek képviselői, az elesettek családtagjai, hozzátartozói, majd sorra helyeztek el koszorút és gyújtották meg az emlékezés mécseseit.
A koszorúzáson a HMDK képviselői is minden évben jelen vannak, most Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke képviselte a szervezetet.
Emlék focimeccs
Az elesett várdaróci honvédők a labdarúgócsapat tagjai is voltak, így egy emléktábla került a fociklub székhelyének falára is, és minden évben megrendezik a Gerber-Fehér-Makovec emléktornát.
Kiss Dárió, a Várdaróc FC sportigazgatója elmondta, idén a járványhelyzetre való tekintettel és a létszámkorlátozások miatt nem szerveztek focitornát, helyette két meccset játszottak le: junior csapatuk a baranyaváriakkal mérkőzött meg, míg a Várdaróc FC az Osijek FC junior csapatát hívta ki. Előbbi a várdaróciak győzelmével zárult, míg a másik mérkőzést a vendégek csapata nyerte.
Dárió hozzátette, örül annak, hogy ezzel a sporteseménnyel most is méltóképpen megemlékeztek a háborúban elesett egykori játékosokról. A két mérkőzés közötti szünetben koszorút helyeztek el az emléktáblánál, valamint a résztvevő csapatok vezetői gyújtottak gyertyát.
Az eseményen jelen volt Miroslav Žitnjak, az Osijek labdarúgó akadémiájának a vezetője is, akivel egyeztettek a jövőbeni együttműködési lehetőségekről is.
Kiss Dárió köszönetét fejezte ki a támogatóknak, többek között a HMDK-nak és Jankovics Róbert parlamenti képviselőnknek a segítségért, a szervezet és a képviselő folyamatosan támogatja a labdarúgó-egyesület munkáját.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA