A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Régiónkat képviselték a borturisztikai kiállításon
MÁÉRT - 2022. február 4., péntek 14:21

Anyaországi és határon túli magyar borászatok is részt vettek a BorÉRT burturisztikai konferencián és kiállításon. A HMDK Gazdakörét a Szabó pincészet képviselte.
A BorÉRT Borturisztikai Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg Magyarország egyetlen borturizmussal foglalkozó seregszemléjét január 27-én a (budapesti) városligeti Vajdahunyadvárban. A résztvevők az aktuális szakmai témákat, támogatási lehető­ségeket bemutató konferenciát követően Magyarország számos borvidékének kínálatával ismerkedhettek meg ezúttal is egy bortúrán, ahol az idei évben piacra kerülő bortételeket kínálták.
A borkiállításon nemcsak anyaországi pincészetek vettek részt, a Kárpát-medence valamennyi régiója képviselve volt. Régiónkat, valamint a HMDK Gazdakörét a karancsi Szabó pincészet képviselte. 
Szabó Attila, gazdaszervezetünk elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, az esemény rendkívül hasznos volt marketingszempontból, nemcsak saját pincészetüket, hanem egész térségünket népszerűsítették.
Gazdakörünk képviselői sok vendéget fogadtak standjuknál, többek között Torda Mártával, a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetőjével és Mészáros Balázs vezető-kormányfőtanácsossal is találkoztak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA