A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Összejövetel a kapcsolatépítés és a tehetségtámogatás jegyében
MÁÉRT - 2014. szeptember 17., szerda 10:44

Az eszéki Wekerle Kör hétfői összejövetelén vajdasági vállalkozókat is vendégül láttak, valamint ünnepélyes keretek között átadták az ösztöndíjat a nyáron meghirdetett pályázat győztesének.

A Kárpát-régió Üzleti Hálózat eszéki irodáját másfél éve nyitották meg. Az elmúlt időszakban számos kapcsolatépítő és üzletkötő tárgyalást, szakmai fórumot tartottak. Rendszeresek voltak a Wekerle Vállalkozói Kör összejövetelei is. Palizs Tóth Hajnalka, az eszéki iroda vezetője elmondta, egy ilyen összejövetelen döntöttek úgy, hogy valamilyen módon támogatni szeretnék a felsőoktatásban továbbtanuló tehetséges magyar fiatalokat.
– A múlt év végi összejövetelünket ezért jótékonysági céllal rendeztük meg, a befolyt összegre pedig egy ösztöndíjpályázatot hirdettünk meg Magyarország eszéki főkonzulátusa támogatásával – tette hozzá Palizs Tóth Hajnalka. Elmondta, hogy a szeptember 8-i határidőig öt pályázat érkezett be, kettő esetében hiányos volt a dokumentáció, így három fő közül választották ki a kritériumoknak megfelelően azt, aki tíz hónapon keresztül havi 500 kuna támogatásban részesül.
Az irodavezető kifejtette, a vállalkozók nagyon fontosnak tartják, hogy minél több magyarul tudó szakember kerüljön ki a főiskolákról, egyetemekről. A tehetséges diákok továbbtanulásának a legtöbbször anyagi akadálya van. Ezért a pályázat elbírálásakor a pályázó szociális helyzete is mérvadó volt.
–  Üzleti hálózatunk ügyfélköre kibővült, így a lehetőségeink is nagyobbak, ezért a fiatal tehetségek támogatását folytatjuk – mondta el Palizs Tóth Hajnalka.
 
Határon átnyúló Wekerle Kör
A Wekerle Kör amellett, hogy fórumot biztosítson helyi vállalkozók a találkozásra, a gazdasági, közéleti témák megvitatására, a kapcsolatok kiépítésére is kiválóan alkalmas. A hétfői, a Waldinger Hotelben tartott esemény is ezt a célt szolgálta. Amellett, hogy átadták az ösztöndíjat a pályázat győztesének, vajdasági vállalkozókat is vendégül láttak.
A találkozó résztvevőit Palizs Tóth Hajnalka köszöntötte, majd a De Blasio Antonio főkonzul beszéde után átadták a laskói Ferenc Inesznek az ösztöndíjat. Inesz az eszéki orvostudományi egyetem első éves hallgatója, eddigi tanulmányait magyar nyelven folytatta. Nagyon örül a támogatásnak, amely nagyban megkönnyíti számára az egyetem első évét.
Az est további részében Kovačević Tripolszki Hanna, az eszéki Franjo Kuhač zeneiskola növendéke hegedült, valamint a vajdasági, kishegyesi Szakjó énekegyüttes műsorára került sor.
A rendezvény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA