A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

Szabó József, népszerű nevén Ódzsa, a neves erdélyi színházi rendező, dramaturg, író 2019. február 15-én hunyt el 90 évesen az írországi Sligóban, március 29-én Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. A temetési szertartást Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke végezte.
Szabó József a Bihar megyei Székelyhídon született, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron, majd Moszkvában tanult színházi rendezést, pályáját Nagybányán kezdte, 1957-ben a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, ahol 1970-ig számos darabot rendezett. Meghívott rendezőként szinte valamennyi erdélyi színháznál dolgozott, de leghangzatosabb sikereinek helyszínéről, a nagyváradi társulattól települt át Magyarországra 1983-ban, ahol vidéki színházaknál dolgozott nyugdíjazásáig. Arany és Petőfi levelezéséből összeállított dokumentumdrámáját Mécsfény címmel 1984–87 között Magyarországon és Németországban több száz előadásban játszották, a kurszki Puskin színházban Csurka István egyik szatíráját rendezte meg. A rendszerváltozás után szerte a Kárpát-medencében hívták dolgozni, majd éveket töltött Skóciában rendezőtanárként, 2007-től főként Írországban élt, ahol a felesége, Pallai Ágnes drámapedagógus oktatott.
Tőkés László temetési igehirdetése alapjául a talentumokról szóló példázatot választotta (Mt 25,21.29). A keresztény élet értelmére és céljára nézve Szikszay György híres imádságos könyvét idézte: „Két kiváltképpen való nemes céljai vannak a mi életünknek: egyik, hogy az Isten dicsőíttessék mi általunk; a másik, hogy a mi embertársainknak használjunk.” Ebből kiindulva mutatott rá, hogy a nemzete hűséges szolgálatára elkötelezett, jeles színházi rendező nagy haszonnal sáfárkodott tehetségével, valamint hitbeli és nemzeti értékeinkkel, a magyar és egyetemes drámairodalom és színházművészet kincseivel.
„Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” – hangzott ravatalánál, a számadáskor Isten vigasztaló igéje. Töretlen, rendkívüli megvalósításokkal teljes életpályáján valóban „sokra bízta” őt az Isten. Barátságukra és egykori együttműködésükre visszatekintve az igehirdető meghatódással idézte fel Kovách Aladár Téli zsoltárának a színrevitelét. Az Apáczai Csere Jánosról szóló veretes színdarabot 1990-béli bemutatásakor a Nagyváradra visszatérő Szabó József Ódzsa „főhajtással” Temesvár volt lelkipásztorának, a Királyhágó-mellék újan megválasztott püspökének ajánlotta.
A nagy részvét mellett lezajlott gyászszertartáson Pataki András soproni színigazgató, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke egy Reményik-vers elmondásával, Hajdú Géza, a nagyváradi Szigligeti Színház tagja pedig bensőséges nekrológgal búcsúzott a magyar és az erdélyi színházi mozgalom kiválóságától.