A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Az RMDSZ kezdeményezésére a protestáns lelkészképzés is állami támogatásban rész...

„Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl azon történelmi magyar egyházaink lelkészképzői is állami támogatásban részesülnek, amelyek nem állami rendszerben szervezik ezt az oktatást. A szenátus döntéshozó fórumként a hatályos tanügyi törvényt úgy módosította, h...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 27., kedd 16:45
RMDSZ: differenciált tételek mentén vizsgázhatnak a magyar diákok román nyelvből

„A magyar tannyelvű iskolában tanuló nyolcadikosok és tizenkettedikesek a kisebbségeknek szóló, speciális tantervnek megfelelő tételeket kapnak majd a képességvizsgán és az érettségin, és végre elhárult minden akadály a kisebbségi pedagógusképző központ l...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 27., kedd 16:44
Brüsszelben járt a debreceni Fidelitas küldöttsége

Tőkés László meghívására Brüsszelben, az Európai Parlamentben tett látogatást Kálmánczi Miklós alelnök vezetésével a Fidelitas debreceni szervezetének húszfős küldöttsége. A csoportot Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke, valamint Cso...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 27., kedd 14:43
Új magyar oktatásügyi államtitkárt nevezett ki a miniszterelnök

Az RMDSZ javaslatára dr. Kovács Irén Erzsébetet, Szilágy megye volt főtanfelügyelő-helyettesét nevezte ki oktatásügyi államtitkárnak Sorin Grindeanu miniszterelnök. Az RMDSZ új államtitkára Király Andrást váltja, aki 2010 februárja óta felelt a kisebbségü...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 26., hétfő 19:29
Nem merül fel annak a kérdése, hogy kormányra lépjen az RMDSZ

A többség-kisebbség viszonyának rendezése nagyon is aktuális kérdés, hiszen azt láthatjuk, nem oldódtak meg a feszültségek. Nekünk párbeszédet kell folytatnunk a parlamenti többséggel, de az ellenzéki párok képviselőivel is. Felelősségünk van a magyar emb...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 26., hétfő 19:26
392  393  394  395  396  397  398  399  400