A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1941-1945 / 2000
A munkaadók havi 250-300 euró értékű támogatást kaphatnak, amennyiben fiatal ina...

„A fiatalok szülőföldön való boldogulása prioritás az RMDSZ számára. Ennek egyik alapfeltétele az, hogy munkát találjanak tanulmányaik elvégzése után. Célunk az, amellyel kapcsolatban parlamenti választási programunkban is konkrét javaslatokat fogalmaztun...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 14., szerda 10:24
Támogatta az RMDSZ az állami színházakban és operákban dolgozó személyzet azonna...

„Bérezési aránytalanságokat vont maga után az a sürgősségi kormányrendelet, amellyel év elején a Kulturális Minisztérium alárendeltségébe tartozó előadóművészi intézményekben, vagyis a színházakban, operákban dolgozó művészeti alkalmazottak fizetését mege...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 14., szerda 10:23
Elhibázott az unió bevándorláspolitikája

Az Európai Parlamentnek a menekült- és migránsáramlatok kezelése tárgyában elfogadott áprilisi állásfoglalása, valamint a Magyarországot – ismételten – elmarasztaló májusi határozata újból világossá tette, hogy a migránsbarát európai balliberális többség ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 13., kedd 14:26
Tőkés László az idei ünnepi könyvhéten

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok keretében számtalan könyvbemutató, író-olvasó találkozó és dedikálás zajlott le szerte Magyarországon, de a határokon túl is, ahol magyar emberek, olvasók élnek.
A legnagyobb szabású, fővárosi rendezvén...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 12., hétfő 13:30
Szabó Ödön: egységesítjük az alkalmazottaknak adható értékjegyek rendszerét

„Romániában jelenleg három törvény szabályozza azt, hogy egy munkáltató milyen jellegű értékjegyeket nyújthat az alkalmazottjainak. Az RMDSZ egységesítené, kibővítené, és egy törvénybe foglalná ezen ajándékjegyeket szabályzó előírásokat. Ez idáig étkezési...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 9., péntek 21:34
385  386  387  388  389  390  391  392  393