A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 36-40 / 69
Kálvini idők a Kolozsvári Magyar Napokon

Sepsiszentgyörgyön mutatták be először, most a Kolozsvári Magyar Napokon is kiállították azt a gyűjteményt, amely Kálvin János genfi reformátornak állít emléket, és egyben azt is megmutatja a nagyközönségnek, hogy Kálvin milyen hatással volt a különböző o...

Kincses Kolozsvár Egyesület
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 18., hétfő 18:03
Hivatalosan is megnyitották a Kolozsvári Magyar Napokat

Az elmúlt négy év hagyományait folytatva, az Óperrrencián innen és túl mottóval megszervezett 5. Kolozsvári Magyar Napok első napjának központi eseménye a nyitógála volt. Zsúfolásig megtelt ebből az alkalomból a Magyar Opera nagyterme, ahol a meghívottak ...

Kincses Kolozsvár Egyesület
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 18., hétfő 13:18
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok bővelkedik premierekben

Az augusztus 17–24. között esedékes Kolozsvári Magyar Napok kisjubileumi kiadása több újdonsággal szolgál idén – derült ki a kulturális fesztivál megkezdése előtti utolsó sajtótájékoztatón.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület...

Kincses Kolozsvár Egyesület
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 12., kedd 20:31
Oszkár nem csak az Oscar-díjas filmeket szereti

Legyen az magányos vagy társas elfoglaltság, sötét moziterem vagy kerthelyiség: filmet nézni jó! Néha Oszkár is átadja magát a filmművészet élvezetének, azonban ilyenkor nem feltétlenül az Oscar-díjas filmekre kíváncsi, hanem azokra az alkotásokra, melyek...

Kincses Kolozsvár Egyesület
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 7., csütörtök 17:09
A magyar napokon degeszre tömhetjük magunkat kultúrával

Már a tavalyi Kolozsvári Magyar Napok is izgalmas művészeti programpontokat kínált a kultúrára éhezőknek, idén azonban még változatosabb a „menü”.

Összeszámoltuk: összesen 28 kiállítás közül szemezgethetnek az érdeklődők, és megállapíthatjuk, min...

Kincses Kolozsvár Egyesület
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 6., szerda 11:25
4  5  6  7  8  9  10  11  12