A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Európa emlékezete - A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziuma
Külhoni civil szervezetek - 2015. május 14., csütörtök 10:08

Európa emlékezete
A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziuma
 
Bécs, május 11–13.
 
A második világháború emlékezete hetven évvel a befejezése után. Győztesek, vesztesek, bűnösök, áldozatok, tétlen szemlélők
 
 
Áldozatok és bűnösök nemzete vagyunk – jelentette ki Heinz Fischer, Ausztria államfője az Európa emlékezete című szimpóziumon, amely tegnap fejeződött be Bécsben. Három napon keresztül a XX. század történetével foglalkozó intézetek és szervezetek több, mint 250 képviselője vett részt a második világháború emlékezetével foglalkozó előadásokon és műhelyfoglalkozásokon. A rendezvény négy éve az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának kezdeményezéseként valósul meg.
 
– A 70 évvel ezelőtt befejezett második világháború az emberiség történetének legnagyobb tragédiája – hangsúlyozta Heinz Fischer elnök, megjegyezve, hogy ez a történet a következő nemzedékek számára fog tanulságul szolgálni. Véleménye szerint sok nemzetnek időre volt szüksége ahhoz, hogy megértsék az elmúlt száz év rémtetteiért való felelősségüket. – Az osztrákok éveken keresztül a második világháború áldozatainak tartották magukat abból kiindulva, hogy minél több áldozat volt közöttük, annál kevesebb volt a bűnös. Voltak olyanok is, akik azt állították, hogy az osztrák nemzet mentes minden bűntől, azt hangsúlyozva többek között, hogy „az Anschluss kívülről jött”, „a parancsok pedig felülről” – tette hozzá Fischer.
 
Az elmúlt száz év totalitarizmusainak különböző emlékezeteiről szóló vita során a szimpózium résztvevői arra a kérdésre próbáltak meg választ adni, hogyan beszéljünk a XX. század rémtetteiről anélkül, hogy azok közé egyenlőségjelet tennénk. Richard Overy, a nagy-britanniai Exeter Egyetem professzora kiemelte, hogy csupán a kommunizmus kelet-európai bukása tette lehetővé, hogy őszinte vita kezdődhessen a Szovjetunió valódi természetéről. Ennek következtében megváltozott a látásmód, megjelentek olyan hangok, amelyek a két totalitárius rendszer bűnös jellege közé egyenlőségjelet tettek. – A totalitárius rendszereknek számos közös tulajdonságuk van. Egyesek még olyan vakmerő összehasonlításokat is megkísérelnek elvégezni, hogy a két rendszer áldozatainak összeszámlálásával bebizonyítsák, melyik diktátor – Hitler vagy Sztálin – volt a nagyobb gonosztevő. Overy egy Lengyelország történetéből kiragadott példa segítségével rámutatott: a katyńi mészárlás kapcsán az a kegyetlen igazság, hogy mindegyikőjük, Hitler és Sztálin egyaránt elkövethette volna, ebben az esetben azonban minden kétséget kizáróan az oroszoké a felelősség.
 
A szimpózium során első ízben szenteltek ilyen sok figyelmet művészeknek, valamint azok második világháborús interpretációinak. A Bécsben megjelent Anda Rottenberg megjegyezte: Az lehet a benyomásunk, hogy magában a háborúban nem annak pokla foglalkoztatja a leginkább a kortárs művészeket, hanem az a fajta mechanizmus, amellyel a tények fokozatosan a fikciónak adják át helyüket, valamint az emlékezet elhomályosodásának elkerülhetetlen folyamata.

A Londonból érkezett író és előadó, Dr. Monica Bohm-Duchen a második világháború idején keletkezett művészi alkotásokról beszélt. – Sok-sok ember, akinek korábban semmi köze nem volt a művészethez, a háború borzalmas körülményei hatására belülről jövő alkotási kényszert érzett magában. Ezeknek a műveknek óriási értékük van oktatási szempontból, annál is inkább, minthogy ezeknek az eseményeknek a szemtanúi közül mind kevesebben vannak már közöttünk. – tette hozzá Bohm-Duchen.
 
A holokauszt rémtettéről szóló vitát a Múzeumok Nemzetközi Tanácsától (ICOM) érkezett dr. Karen Franklin foglalta össze: – A jövőre kell koncentrálnunk, az elkövetkező évekre, amelyek során a következő generációknak kell majd átvállalniuk a felelősséget azért, hogy szüleik, nagyszüleik, dédnagyszüleik emlékezetét továbbadják.

Az Európa emlékezete szimpózium sorozat 2012 szeptemberében vette kezdetét Gdańskban. A következő alkalmaknak Berlin és Prága adott otthont. Jövőre a XX. század történetével foglalkozó intézetek képviselői Budapesten fognak találkozni.


További információ és az esemény részletes programja www.europeanremembrance.enrs.eu címen érhetők el.


Az Európa emlékezete szimpózium szervezője:
Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata
 
Közreműködők:
 
A SED-diktatúrát Feldolgozó Szövetségi Alapítvány
Európai Szolidaritás Központ
A Háborúk Következményeit Kutató Ludwig Boltzmann Intézet 
Emlékmű Európa Meggyilkolt Zsidóiért Alapítvány
 
A szimpózium partnerei:
A Németek Kultúrája és Történelme Közép- és Kelet-Európában Szövetségi Intézet
Bécsi Diplomáciai Akadémia
Magyar Tudományos Akadémia
Humántudományi Intézet (IWM)

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS) egy olyan nemzetközi vállalkozás, melynek célja a XX. századi Európa történelmének kutatása, dokumentálása és népszerűsítése, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra, továbbá biztosítani hivatott a múltra való emlékezés lehetőségét. A Hálózat tagjai: Németország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia. Megfigyelői státusszal rendelkezik Ausztria és Csehország.

www.enrs.eu

1 csatolt kép
Heinz Fischer, Ausztria államfője a szimpóziumon
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA