A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
A hétvégi kolozsvári magyarellenes támadásról levélben tájékoztatta a belügyminisztert Kelemen Hunor
MÁÉRT - 2017. szeptember 14., csütörtök 10:55

A hatályos nemzeti és nemzetközi szabályozások tükrében súlyosnak tartjuk, hogy 2017 Romániájában zárt sportrendezvényen magyar emberekre támadnak, hogy a csendőrség csak azt követően indított vizsgálatot az ügyben, hogy egy helyi sajtóorgánum beszámolt a magyarellenes incidensről – tájékoztatta szerdán Carmen Dan belügyminisztert Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke azt követően fordult a belügyminisztériumhoz, hogy a Kolozsvári U focicsapat ultrái egy hétvégi sportrendezvényen a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira és a focibajnokság további résztvevőire támadtak. Kelemen Hunor levelében azt kéri: a belügyminisztérium tegyen meg minden szükséges lépést azért, hogy a hatóságok részletesen vizsgálják ki a történteket.
„Az RMDSZ felháborítónak tartja a történteket. Elítéli a provokátorok magatartását, továbbá elfogadhatatlannak tartja, hogy azok, akiknek a rend őreiként a helyzet megoldására kellett volna sietniük, elmulasztották megtenni a szükséges lépéseket. A kivizsgáláshoz az kellett, hogy médiavisszhang övezze az esetet” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy levélben értesítette a belügyminisztert.
Az RMDSZ elnöke úgy véli, hogy a magyarellenes hangulat a sportszurkolók körében még inkább felerősödni látszik az utóbbi időszakban – ezt jelzi a Funar-korszak legsötétebb periódusának hangulatát megidéző incidens is. „A sport a versengésről szól, de nem egymás gyűlöletéről. Megtestesíti mindazt, aminek fontos értékként kell jelen lennie társadalmunkban, a többség-kisebbség viszonyában is. De ez sosem lehet a megosztottság, csakis a kölcsönös tisztelet, a tolerancia és a sportszerűség” – összegzett Kelemen Hunor.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA