A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Nagypiszanicai rendezvény a sokszínűség jegyében
MÁÉRT - 2017. október 18., szerda 15:09

Mutassuk meg a kisebbségi kultúrák gazdagságát címmel szervezte meg legújabb rendezvényét a Nagypiszanicai Magyarok Közössége. A magyar, a szerb és az albán nemzeti közösség szokásait, hagyományait és tárgyi értékeit ismerhette meg a közönség.

A Nagypiszanicai Magyarok Közösségének saját zenekara van, gyermektánccsoportot és asszonykórust is működtetnek. Művészeti csoportjaiknak évente számos fellépésük van, rendszeresen részt vesznek a járásuk által szervezett eseményeken is, saját rendezvényeikkel pedig a magyar kultúrát és hagyományokat igyekeznek népszerűsíteni.
Múlt szombaton egy újabb sikeres rendezvényt sikerült tető alá hozniuk, amelynek a célja az volt, hogy a megyében élő kisebbségek kultúráját népszerűsítsék, és ezáltal is erősítsék a kultúrák közötti párbeszédet. Az interetnikus párbeszéd ezúttal a zene és a tánc nyelvén zajlott, a környékbeli albán és szerb egyesületek kaptak bemutatkozási lehetőséget. A nagypiszanicai magyarok csoportjai mellett a daruvári magyar kórus is fellépett, a szerb és az albán kisebbség pedig egy-egy standdal is készült erre az alkalomra.
Berkes Zlata, a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének elnök asszonya elmondta, hogy a  pár évvel ezelőtt alakult, 135 tagot számláló egyesület mára a járás egyik legaktívabb szervezetévé vált, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyarság megmaradjon ezen a területen. Hozzátette azt is, óriási jelentőségű számukra az, hogy a horvát regionális fejlesztési és az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztériumnál Jankovics Róbert magyar parlamenti képviselőnk közbenjárásának köszönhetően egy 200 ezer kúnás támogatás nyerhettek el, amelyből fölújíthatják székházukat és méltó körülményeket teremthetnek tevékenységüknek.
Az eseményen többek között jelen volt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, Matijević Olivér, a HMDK országos szervezetének titkára, Berkes Imre, Zágráb megye magyar kisebbségi képviselője és Pali Fredi járási elöljáró.
A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósult meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA