A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Új lendületet kell adni a Keleti Partnerségnek
MÁÉRT - 2017. november 15., szerda 13:24

A Keleti Partnerség 2017. novemberi csúcstalálkozója közeledtén az Európai Parlament önálló jelentésben fogalmazta meg a Tanácshoz, a Bizottsághoz és a Külügyi Szolgálathoz intézett ajánlásait. A dokumentum vitájára a parlament november 14-i délutáni plenáris ülésén került sor, Strasbourgban.
Az EP nagy várakozással tekint a csúcstalálkozóra, mely a Keleti Partnerség megrekedt politikai rendszerét kívánja mozgásba hozni. A jelentés új, hosszú távú politikai vízió kialakítására vonatkozó igényét fogalmazza meg, az európai értékek tiszteletben tartását szorgalmazva az örökölt demokráciadeficittel rendelkező, volt szovjet „tagköztársaságok” részéről.
Örményország jelentéstévőjeként Tőkés László EP-képviselő a „keleti partnerség plusz” modelljének javaslatát ajánlotta az érintettek figyelmébe, mely egyaránt többletesélyt nyújt mind a jól teljesítő, mind a lemaradó partneri országoknak. A Keleti Partnerség kiemelt fontosságú országa Ukrajna, mely magyar kisebbségi közössége miatt a mi figyelmünknek is a középpontjában áll. Jelek szerint a nemzeti kisebbségekre nézve diszkriminatív új ukrán oktatási törvény nem elszigetelt eset. A Szvoboda nevű párt katonai szervezete, a Karpatszka Szics szélsőséges nacionalista alakulat múlt hétvégi ungvári és beregszászi gyűlöletkeltő demonstrációi az ukrán nacionalizmus felerősödésére vallanak. Az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett, több mint százezer lengyel áldozatot szedő volhíniai mészárlás tárgyában kiújuló lengyel–ukrán történelmi vita szintén az államnacionalizmus fokozódására mutat. Hozzászólásában erdélyi képviselőnk külön is üdvözölte, hogy Magyarország javaslatára a csúcstalálkozó nyilatkozattervezetébe belefoglaltak egy olyan szövegrészt, mely szerint a partnerországok nem szűkíthetik a nemzeti kisebbségek jogait az oktatás területén. Ezzel együtt azon véleményét is kifejezte, hogy az Európai Közösségnek határozottan vissza kell utasítania az etnikai intolerancia és a kisebbségellenes diszkrimináció térhódítását.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA