A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Pénzbírság az autonómia követeléséért Romániában
MÁÉRT - 2023. március 24., péntek 20:39

A Maros megyei csendőrség marosszentgyörgyi egysége 2023. március 16-án egy büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke részére, amelyet március 23-án kézbesített a posta.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata közleményben emlékezteti a közvéleményt, hogy az SZNT idén március 10-én ismét megszervezte Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napját, amelyen mintegy 1500-2000 személy vett részt. A fent említett jegyzőkönyv ezt a rendezvényt minősíti „betiltottnak”, mindazok ellenére, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nem bocsátott ki tiltó határozatot.
Az ezer lejes pénzbírságot egy „betiltott” nyilvános rendezvény megtartásáért szabták ki. A jegyzőkönyv megerősíti a román csendőrségnek azt a megközelítését, hogy a román törvények tiltják a régiósításra, területi autonómiára vonatkozó gondolatok terjesztését, az „etnikai kritériumok alapján” igényelt területi autonómiát meg egyenesen sovinizmusnak minősíti. A büntetés összegét a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem fizeti ki, ehelyett peres eljárást indít a jegyzőkönyv és a büntetés érvénytelenítéséért.
Egyben felhívják azoknak a figyelmét, akik a Székely Szabadság Napján, akár a megemlékezésen, akár a felvonuláson részt vettek, hogy amennyiben hasonló büntető jegyzőkönyvet kapnak, haladéktalanul tájékoztassák a Székely Nemzeti Tanácsot (szntiroda@gmail.com), hogy a fellebbezési határidőn belül tudják elindítani a jogorvoslati eljárást.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA