A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház
Ezt nem lehet kihagyni!
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2013. július 31., szerda 15:32

Egy jó ideje kezdetét vette a kikapcsolódás, lazítás és feltöltődés időszaka, a régen várt nagyvakáció. Idén, a kitűzött nyári elfoglaltságaitok mellett egy sokat ígérő találkozáson vehettek részt, az első erdélyi lutheránus ifjúsági találkozón. A Szélrózsához hasonló, Köz-ép-pont Találkozó augusztus 1-4. között kerül megrendezésre Sepsiszentgyörgyön. A szervezők hetek óta gőzerővel készülnek, hogy mindenből a legjobbat tudják nyújtani, hogy mindenkinek kedvére valót találjanak, és a tartalmasat a kellemessel úgy hangolják össze, hogy mindannyiunk arcán a megelégedettség, jókedv tükröződjön.
Az igazi jókedv és megelégedettség legmélyebb forrása nem lehet más, mint mindannyiunk Ura és Teremtője. Így a Köz-ép-pont Találkozó sem kezdődhet másként, mint az előtte való leborulással és az Ő dicséretével. Értékes vagy! – Igen, minden rossz tulajdonságunk ellenére nagyon értékesek vagyunk Istenünk számára. Nagyon nagy árat fizetett értünk, hogy új reménységünk legyen, hogy valóban kibontakoztassuk, mind azt az értéket, amit belénk rejtett. A találkozó első teljes napján Hankó Szilamér és Koszta István, második teljes napján pedig Mesterházy Balázs és Réz-Nagy Zoltán lelkészek vezetnek a Szentírás lámpásával egyéni- és közösségi értékeink felfedezésében. A vasárnapi, találkozót-záró Tamás Mise pedig legnagyobb értékünket, a legféltettebb drágakövét mutatja fel keresőknek és kételkedőknek. Azt az ékkövet, amely a keresztség friss vizében csillan fel először, és az évek folyamán életet meghatározó gyémánttá csiszolódik, mert így szólt hozzánk az Isten. „Neveden szólítottalak, enyém vagy.”
A két előadó Kalóz János György pszichológus és Skorka Katalin lelkésznő érdekes előadásokra invitálnak. A „kari-er” és a sótartó körüli eszmefuttatásokat fórumbeszélgetések követik, ahol püspökök, anyák, lelkészek, politikusok, tanárok, művészek vallanak arról, hogy mit jelent számukra az érték. Végül a „mikrofon” a résztvevőkhöz kerül, és interaktív csoportfoglalkozásokban egymással megvitathatják az értékkel kapcsolatos kérdéseiket és vélekedésüket.
Délutánonként változatos programok közül válogathatnak a résztvevők. Az előadások, igei alkalmak mellett helyet kapnak különböző kulturális és szórakoztató jellegű tevékenységek is. Ízelítőül nézzünk párat ezek közül!
Már a megérkezés napján egy egyedi koncert meghívottjai lehetünk: az Equinox lép színre. A szentgyörgyi zenekar „igényes” magyar és külföldi rockmuzsikát játszik, egyik énekese és szólistája, Ráduly Botond (Manó), a 2012-es X-faktor döntőse, a 2011-es Erdély Hangja tehetségkutató verseny nyertese és a 2013-as magyarországi X-faktor továbbjutottja. Fellépnek továbbá esténként a Mácsafej zenekar, a Százlábú Néptáncegyüttes, a HMIK Band, az Erdély Slam Poetry legjobbjai és a Szomszédnéni Produkciós Iroda. A záróbulin a talpalávalót Dj Fishmann „húzza”.
A tábor ideje alatt megtekinthető lesz a passiói élménykiállítás, mely egy különleges időutazásra ad lehetőséget. A kreatív elgondolásból készült, interaktív módszerekkel megvalósított tárlat a nagyböjti események átélésére szolgál, Krisztus szenvedését tapasztalhatjuk meg, és elkísérhetjük Őt a feltámadáshoz vezető úton. A tárlat fénypontja az utolsó állomás, a mennyország: lélekmelengető érzés a nehéz utat végig járva erre a csodálatos helyre megérkezni! A kiállítás 2012 tavaszán Kolozsváron óriási sikert aratott, kb. 1000 érdeklődő látta.
A kézműves foglalkozások keretén belül népi kultúránkat, a székely és erdélyi értékeinket láttatjuk és népszerűsítjük, többek között lehetőség nyílik megismerkedni a bútorfestés csodás világával, egyedi motívumainkkal, szímbólumainkkal. Továbbá a HMIK szervezte Barcasági értékek című kiállítást tekinthetik meg a résztvevők. A csángó ruha, szövés és tojásírás titkaival ismerkedhetnek meg a kíváncsiskodók.
A Szélrózsa Találkozóra járók már tudják, hogy egy ilyen találkozón nem lehet unatkozni. Megtisztelő és felemelő érzés, hogy idén, első alkalommal egy hasonló rendezvénynek mi adhatunk otthont, és a Magyarország illetve Erdély különböző pontjairól érkező fiatalokat fogadhatunk. A visszaszámlálás elindult! A helyek beteltek, viszont a nyitott alkalmakra szeretettel várunk mindenkit! A nyitott alkalmakat a mellékelt plakáton találhatják meg. Ezt a lehetőséget nem érdemes elszalasztani! Mi már nagyon várjuk!

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA