A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Cseke Attila: 25 év fölött 10 évig legyen érvényes az útlevél

„Az RMDSZ törvénymódosító tervezetet iktatott a parlamentben arra vonatkozóan, hogy tíz évre hosszabbodjon az útlevelek érvényességének időtartama a 25 évesnél idősebb igénylők esetében. Ezzel egyrészt az uniós államok többségének gyakorlatához igazítanán...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 13:11
143 családi vállalkozás kapott támogatást

Eszéken írták alá kedden a horvátországi magyarság támogatását szolgáló gazdaságfejlesztési program első sikeres pályázatainak a szerződéseit; a magyar kormány által a 2017-es évre biztosított 500 millió forintos keretből 143 családi gazdaság/vállalkozás ...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 11:29
A régió számára fontos döntések születtek a kihelyezett eszéki kormányülésen

Múlt hét pénteken Eszéken tartott a horvát kabinet kihelyezett kormányülést. A komoly üzenetértékkel is bíró tanácskozáson az Eszék-Baranya megyei régió számára fontos döntések születtek, amelyek mintegy kétmilliárd kúna értékű fejlesztéseket tesznek lehe...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 11:28
A FUEN elnöke Zágrábban

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke hétfőn Zágrábban találkozott a horvátországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőivel és Aleksandar Tolnauerrel, a zágrábi Kisebbségi Tanács elnökével. A találkozót Jankovics Rób...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 10:52
Reagálás két európai parlamenti felszólalásra

Doru-Claudian Frunzulică román balliberális politikus, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben nevű képviselőcsoport (S&D Group) tagja, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője a múlt hónap utolsó ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 10:22
360  361  362  363  364  365  366  367  368