A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 91-95 / 121
Augusztus 23. – A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja

Augusztus 23-án, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartjuk a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. 1939-ben ezen a napon köttetett meg a náci Németország és a Szovjetunió között az az egyezmény, amely utat nyitott a ...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2015. augusztus 20., csütörtök 13:57
A kegyelem pillanata… – Boldogasszony kiállítás Beregszászban

Második állomására érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony című vándorkiállítás. A tárlat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériája és a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében július 7-én nyílt meg Beregszászban,...

Pro Cultura Subcarpathica
Külhoni civil szervezetek - 2015. július 8., szerda 12:59
1989 - A változások éve. Kelet-Közép-Európa útjain 1939–1989 kiállítás Budapeste...

Június 30-tól a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében látható az 1989 – A változások éve. Kelet-Közép-Európa útjain 1939–1989 című szabadtéri kiállítás. Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának (ENRS) történészei által létrehozott kiállítás azt a bonyol...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2015. június 30., kedd 18:38
Európa emlékezete - A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziu...

Európa emlékezete
A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziuma
 
Bécs, május 11–13.
 
A második világháború emlékezete hetven évvel a befejezése után. Győztesek, vesztesek, bűnösök, áldozatok, tétlen szemlél...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2015. május 14., csütörtök 10:08
Európa emlékezete - A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziu...

Európa emlékezete
A XX. század történetével foglalkozó intézetek IV. szimpóziuma
 
Bécs, május 11–13.
 
A második világháború emlékezete hetven évvel a befejezése után. Győztesek, vesztesek, bűnösök, áldozatok, tétlen szemlél...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2015. május 12., kedd 11:49
15  16  17  18  19  20  21  22  23