A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 31-35 / 62
A II. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozó zárónyilatkozata

Augusztus 16-án, szombaton került sor a Tordai-hasadéki Unitárius Találkozó második kiírására. A Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör által szervezett rendezvényen közel ezer személy vett részt. Az egész napos program céljaként a közösségben megélt vallásoss...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. augusztus 19., kedd 12:26
Az Unitárius Püspökség történelmi arcképeit dolgozza fel a Nemzeti Portrétár

2014. július 14-17. között kutatók dolgozzák fel Kolozsváron a Magyar Unitárius Egyház Püspökségén fellelhető portrékat, hogy az érdekes és egyedülálló történelmi közeg személyei is széles körben ismertté váljanak.

A kutatás kiterjed az

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. július 15., kedd 08:53
SegédKezek kalákatábor Erdővidéken

A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) idén harmadik alkalommal szervezte meg a SegédKezek kalákatáborát.
 
          A 2014. július 7–13. között zajló önkéntes tábor helyszíne a háromszéki Vargyas é...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. július 15., kedd 08:51
Lengyelországban tanácskoztak az európai reformátusok

Varsóban ülésezett a Református Egyházak Világközösségének (REV) európai regionális tanácsa március 27-28-án. A mintegy negyven résztvevő 25 tagegyházat és európai társszervezetet képviselt a lengyel fővárosban az európai reformátusság évi rendes közgyűlé...

Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. március 31., hétfő 16:45
Közlemény - a Kárpátaljai Református Egyházkerület mellett

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület hívő népe nevében imádságos lélekkel állunk a Kárpátaljai Református Egyházkerület tagjai, valamint minden Ukrajnában élő magyar és békességet óhajtó más nemzetiségű testvérünk mellé. Az Ukrajnában fellángolt f...

Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2014. március 2., vasárnap 20:05
3  4  5  6  7  8  9  10  11