A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

Ökumenikus fohásszal, köszöntőbeszédekkel és kulturális műsorral zajlott le tegnap este a Temesvári Operában a VIII. Temesvári Magyar Napok (2023. szeptember 20–24.) nyitógálája. A szervező Várbástya Egyesület meghívottjaként Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Európai Parlament volt tagja és alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is mondott beszédet:

 
„Erős várunk”: Temesvár

Harmincnégy évvel ezelőtt gondolni sem lehetett arra, hogy „Magyar Napokat” tartsunk Temesváron. Ostromállapotban éltünk Ceau?escu diktátor Romániájában – az akkor megfogalmazott metafora értelmében: Temesvár ostroma zajlott. És Temesvár sorsában osztoztak többé vagy kevésbé országunk többi városai és falvai. Ez különösképpen érvényes volt számszerű kisebbségben élő, szorongatott magyarságunkra. Dávid módjára élet-halál harcot vívtunk az isten- és embertelen hatalom Góliátjával. A 46. Zsoltárt énekkölteményében megszólaltató nagy reformátorunk, Luther Márton hitéből merítve azonban hittel vallottuk, hogy: „Erős várunk nékünk az Isten, / És fegyverünk ellenség ellen, / Megszabadít veszedelemtől, / Amely ránk most mindenünnen tör.” És törhetetlen hitünk 1989 szent karácsonyán Isten csodájaképpen beteljesedett.

 Abban az időben Európa és a nagyvilág is csodájára járt Temesvárnak. Városunk népei és egyházai egy emberként állták az ostromot, az „oszd meg és uralkodj” gyűlöletkeltő elvére építő zsarnoki hatalom összeomlott, és országunk „első szabad városaként” Temesvár zászlóshajója lett a romániai forradalomnak. Méltán állapította meg a Temesvári Kiáltvány 4. pontja, hogy: „A Temesvári Forradalom győzelméért a románok mellett életüket áldozták magyarok, németek, szerbek és más etnikai közösségek tagjai is, akik évszázadok óta békében és jó egyetértésben élnek együtt városunkban. Temesvár egy olyan román és európai város, amelynek nemzetiségei visszautasították és visszautasítják a nacionalizmust.”

 Az immár nyolcadikszor sorra kerülő Temesvári Magyar Napok jó alkalom arra, hogy felidézzük a múltat, értékeljük a jelent és előre tekintsünk a jövőbe. Sajnálattal kell beismernünk, hogy az eltelt három évtized alatt a forradalom fénye igencsak megkopott. A Temesvári Kiáltvány forradalmi programpontjai többnyire papíron maradtak. A szabadság eufóriájában fogant elvárásaink és reményeink nem, vagy csak kis részben teljesültek. Magyarságunk kedvező módon alakuló helyzete is visszájára fordult. Európától sem azt kaptuk, amit reméltünk. Temesvár szelleme is csorbát szenvedett. Nem voltunk képesek sorsunkat a kezünkbe venni. A jobb sorsra érdemes országunkból kivándorlók millióinak hada ma már lábával szavaz a kilátástalanságra és reménytelenségre, a szülőföldjüket elhagyó magyar testvéreink pedig puszta megmaradásában veszélyeztetik nemzeti közösségünket. Elég, hogyha csak a migránsválságot és az ukrajnai proxiháborút vesszük figyelembe, hogy belássuk: egész Európa – s benne mi magunk is – globális ostrom alatt állunk.

Ezen körülmények között és ezek ellenére azonban hinnünk kell, hogy: „Erős várunk nékünk az Isten”. A Zsoltáros szavával szólva: „Zúghatnak, tajtékozhatnak a tenger hullámai, hegyek rendülhetnek meg háborgásától. / Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. / Az Isten ő közepette van, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor.” (Zsolt 46, 4-6).

Az „Isten városa”, Európa kulturális fővárosa a mi mostani olvasatunkban: Temesvár. Veszprém és a görögországi Elefszína társaságában olyan európai „erős vár”, mely az erejében meggyengült, valamikori „keresztény Európa”, a hitében és önazonosságában megrendült kontinensünk egyik tartóoszlopa és védőbástyája. A kultúrák gazdagságának és sokszínűségének városaként Temesvár addig töltheti be ezt a szerepét, amíg a politikailag korrekt multikulturalitás tévútjára lépve nem esik az asszimiláció, a nemzeti homogenizáció csapdájába, hanem híven megőrzi a nemzeti és vallási közösségeinek örökségét.

Beszédem elején a szabadságért, a létért való küzdelem időszakának hőskorát idéztem. Ma már más idők járnak: az építés korszaka érkezett el. A Várbástya Egyesület – amint a nevében is kifejezésre juttatja – ennek a közösségépítésnek, a nemzeti értékteremtésnek a letéteményese. Tagsága – a civil szervezetek – és szövetségesei – az egyházak – hitünk és kultúránk építőköveiből emelnek „erős várakat” magyarságunknak, nemzetünknek. A Millenniumi templom és a Református bérpalota, az Új Ezredév Református Központ és a nehéz pénzen visszavásárolt Magyar Ház a temesvári és a bánsági magyar élet olyan „bástyái” és „erős várai”, melyek hitbeli meggyőződésünk, nemzeti hovatartozásunk és élni akarásunk bizonyságaképpen híven jelölik ki közös jövendőnk útját.
Isten gazdag áldása legyen a Temesvári Magyar Napokon!

 Tőkés László