A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1956-1960 / 2000
Nyilatkozat: Az erdélyi zászló európai üzenete

„Új zászló leng most itt közöttetek,
Senki ellen – csak magunk miatt.”
(Reményik Sándor)
 
Közel három éve tart az a zászlóháború, melyet a román hatóságok vívnak ellenünk, a nagyváradi európai parlamenti irodám homlokzatára kitűzött zászl...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. április 21., péntek 12:39
Álláspont – A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebb...

Érthetetlen és elfogadhatatlan a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) pálfordulása: miután április 11-én a pártok képviselői a parlamentben támogatták a kisebbségek anyanyelv-használatán...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. április 20., csütörtök 16:13
Az erdélyi zászló a transzilván európaiságot jeleníti meg

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke 2017. április 20-án, a déli harangszó felhangzásakor kitűzte nagyváradi képviselői irodájának erkélyére az Erdély-zászlót, a már ott lévő magyar és román forradalmi zászlók...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. április 20., csütörtök 14:02
Megoldódhatnak a kórógyi ivóvízgondok

A megengedettnél magasabb az arzén szintje a kórógyi vízvezetékben. Ez ügyben múlt pénteken Dražen Milinkovićtyal, a Vinkovački vodovod vízszolgáltató cég igazgatójával tárgyalt Kórógy képviseletében Cserepes Zoltán, a Tordinci járás magyar kisebbségi önk...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. április 20., csütörtök 12:19
A kommunista terror vukovári áldozatai között magyarok is voltak

1945-ben a partizán terror következtében több mint 300 személy vesztette életét Vukováron. A vukovári Szent Fülöp és Jakab-templom melletti emlékkeresztnél minden évben koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeznek meg az áldozatokról, akik között négy ma...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. április 20., csütörtök 12:19
388  389  390  391  392  393  394  395  396