A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Japán szerint a migránsválságot a kiindulási gócpontokban kell kezelni

 Július 5–6-án került sor Strasbourgban a 37. EU–Japán Parlamentközi Találkozóra. A két parlament küldöttségeinek részvételével rendezett tanácskozást július 5-én délután Petr Ježek, a Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős EP-küldöttség elnöke, vala...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 18:37
Hangsúlyosabb védelmet a nőknek! – a családon belüli erőszak megfékezésének hat...

A NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) kampányról számolt be Lőrincz Csilla, az RMDSZ Nőszervezet alelnöke július 5-én, szerdán a Hargita megyei intézményközi munkacsoport ülésén. A családon belüli erőszak megfékezése érdekében tartott tanácskozáson...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 14:16
Magyari Tivadar: nem lebutított, hanem érvényes és megbízható tételekre van szük...

Az idei, általános iskolát lezáró képességvizsgák, illetve az érettségi vizsgák során kiderült: immár a vizsgatételek meghatározása is probléma, nemcsak a megfogalmazás, illetve az egyes tantárgyak esetében a román nyelvből való lefordítás – hangsúlyozta ...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 14:15
ÚJABB FONTOS TISZTSÉGEK A HMDK-S KÉPVISELŐKNEK

Matijević Olivér lett a pélmonostori városi tanács alelnöke, Kovács Ferenc a tanács nemzeti kisebbségi bizottságának az elnöke. Juhász Sándor SDP-s városi tanácstag – személyes okokra hivatkozva – befagyasztotta mandátumát a képviselő-testületben.
 ...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 14:15
Terepszemlén a főosztályvezető

Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője ellátogatott azokra a magyarságunk számára meghatározó fontosságú helyszínekre, ahol infrastrukturális fejlesztések folynak.
 
Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Á...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. július 6., csütörtök 14:15
392  393  394  395  396  397  398  399  400