A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozó Laskón

A 2000 óta megrendezett Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó elnevezésű programnak harmadik alkalommal volt házigazdája a laskói általános iskola a múlt héten. A nagyszabású rendezvényre öt régióból, iskolából több mint  50 vendég érkezett. A találkozó ...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. május 24., szerda 11:33
Tánczos Barna: a méhészeti törvénynek hatékonyabban kell fellépnie a mézhamisítá...

„A romániai élelmiszerpiacon többféle eredetű és minőségű méhészeti termék kerül forgalomba. A fogyasztóknak nehéz megállapítaniuk, melyik termék igazi, illetve melyik származik a hazai méhészektől, melyik érkezett az Unió más tagállamaiból, esetleg az Un...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. május 24., szerda 09:37
RMDSZ: magyarként méltósággal akarunk élni Romániában! – kiterjesztené az anyany...

A 215-ös, helyi közigazgatásról szóló törvény ma iktatott módosításával jelentős változásokat akarunk elérni az anyanyelvhasználat területén. Egyrészt 20 százalékról 10-re csökkentenénk az anyanyelvhasználati küszöböt, és bevezetnénk egy újnak számító ked...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. május 23., kedd 12:50
Támogatta szavazatával az egységes bértörvényt az RMDSZ szenátusi frakciója

„Az egységes bértörvény tervezete egy összetett jogszabály, hiszen a közszféra minden ágazatára kiterjed. Ebből adódóan egyértelmű, hogy nem lehet tökéletesre alkotni, nem tud minden érintett fél bérezéssel kapcsolatos elvárásának megfelelni. Azt gondolom...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. május 23., kedd 11:57
NYILATKOZAT a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsán

Az Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzet...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. május 22., hétfő 13:38
382  383  384  385  386  387  388  389  390