A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László a KMKF ülésén

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2017. március 24-i, budapesti plenáris ülésén Kövér László házelnök a nemzetállamok demokratikus legitimitása mellett foglalt állást. Ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a szomszédos nemzetáll...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. március 27., hétfő 15:00
Európa jövője, a nemzeti kisebbségek jövője – gyűlölet és jogfosztás nélkül

Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak sajtószemléjét mutatta be Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy március 27-i sajtótájékoztatón ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. március 27., hétfő 14:16
Teljes nemzeti szabadságot ígértek 1918-ban Gyulafehérváron, ez az autonómia gar...

 
Ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
 
 
A Kárpát-medence 21. századi nemzetállamainak nemcsak a területükön élő etnikai többség, hanem az etnikai kisebbség nemzeti identitását is védeniük és erősíteniük kell, mer...

Magyar Polgári Párt
MÁÉRT - 2017. március 25., szombat 10:26
Kelemen Hunor: jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állam...

„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar k...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. március 24., péntek 14:28
Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tárgyalt Kelemen Hunor szövetségi elnök

Aktuális, a magyar közösségre is hatással lévő kihívásokról tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt Kelemen Hunor szövetségi elnök. A március 23-i budapesti megbeszélésen kiemelt témaként hangzott el a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ü...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. március 23., csütörtök 16:14
384  385  386  387  388  389  390  391  392