A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 136-140 / 151
Felvidéki szemmel c. fényképkiállítás

Felvidéki szemmel címmel fényképkiállítás kezdődik 2015. március 9-én 18:00 órai kezdettel a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban. Karaffa Attila amatőr fényképész tárlatát  A. Szabó László, Dunaszerdahely város alpolgármestere nyitja meg.
<...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2015. február 24., kedd 08:25
Esterházy Jánosra emlékezünk Tatán

A Tatai Kapucinus Plébánia és a Pázmaneum Társulás tisztelettel meghív minden kedves Érdeklődőt a 2015. március 11-én, szerdán, 17.30-kor kezdődő emlékünnepségre, amelyen Esterházy János felvidéki mártír politikus életműve előtt tisztelgünk.

...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2015. február 23., hétfő 13:22
A kommunizmus áldozataira emlékezünk Dunaszerdahelyen

A Pázmaneum Társulás hagyományos történelemórát szervez a középiskolások részére „A kommunizmus áldozatainak emléknapja” kapcsán Dunaszerdahelyen.  A történelemórát Vajda Barnabás történész, a komáromi Selye János Egyetem adjunktusa tartja.

...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2015. február 18., szerda 13:45
Bethlen-nap Huszton

Bethlen-napot tartott Huszton a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Huszti Alapszervezete a huszti református és római katolikus egyház közreműködésével szeptem...

Pro Cultura Subcarpathica
Külhoni civil szervezetek - 2014. szeptember 29., hétfő 13:23
Komjáthy Benedek Ifjúsági Napot tartottak Királyházán

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezettel (GISZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Királyházi Alapszervezetével közösen szeptember 13-án első ízben szervezte meg a Komjáthy Benedek Ifjúsági...

Pro Cultura Subcarpathica
Külhoni civil szervezetek - 2014. szeptember 15., hétfő 10:22
23  24  25  26  27  28  29  30  31