A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1896-1900 / 2000
Megnyitották a „Királyi hét” mottójú Szent László Napokat

A Nagyváradi Szigligeti Színházban nyitották meg hivatalosan és ünnepélyesen az V. Szent László Napokat június 19-én este, egy köszöntőbeszédeket követő emlékezetes gálaműsorral.
Azt megelőzően, délután főhajtásra és koszorúzásra került sor a városa...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 16:10
Cseke Attila: magyarellenes uszítás Traian Băsescu volt államfő és pártja mai pa...

Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke 2006-ban így üdvözölte államelnöki üzenetében az erdélyi magyar közösséget: „Üdvözlöm a Magyar Köztársaságot, a világ magyar közösségét március 15. alkalmából, amely remek alkalom arra, hogy sz...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 16:09
Az RMDSZ nem vesz részt a bizalmatlansági indítvány szavazásán

A tárgyalások során olyan törvénytervezetek elfogadását kértük, amelyek nem tegnap kerültek a parlament elé. Olyan kérdésekről tárgyaltunk, amelyeket az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány előtt és után is napirenden tart, hiszen ezek a magyar közösség való...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 16:09
Ballagás a haza, szeretet, művészet hármas jegyében

A Partiumi Keresztény Egyetem 2016-2017-es tanévének ünnepélyes zárását június 17-én tartották Nagyváradon. Idén szoboravatás koronázta meg a hagyományos módon és keretek között lezajlott tanévzárót.
Akárcsak az előző években, reggel az oktatási cél...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 17., szombat 21:20
Kelemen Hunor: a bizalmatlansági vitát megelőző órában döntjük el, hogyan szavaz...

A Szövetségi Állandó Tanács mai ülésén mandátumot kaptam arra, hogy hétfőtől kezdődően tárgyalhassak a koalíció és a parlamenti pártok politikusaival. Nem hoztunk ma arról döntést, hogy hogyan szavazunk a bizalmatlansági indítvány vitáján. Akkor döntünk e...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 17., szombat 20:35
376  377  378  379  380  381  382  383  384