A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1916-1920 / 2000
Tartalmas kirándulás a kisebbségi önkormányzat támogatásával

Egy kirándulással ajándékozta meg a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat a megye területén magyar anyanyelvápoló órákra járó diákokat. A gyerekek és kísérőik Eszéken az állatkertben tettek sétát, valamint ellátogattak Várdarócra is, ahol m...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. június 21., szerda 13:33
MEGKEZDŐDTEK AZ ALAKULÓ ÜLÉSEK: újabb vezető önkormányzati tisztségek a horváto...

A napokban tartják/tartották a május 21-én megválasztott járási, városi és megyei képviselő-testültek alakuló ülését. A Bellyei Járási Tanács elnökének Cickai Csabát választották meg, aki a HMDK által támogatott Munk Erik vezette listáról jutott be a test...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. június 21., szerda 13:32
A magyar frakció nem vesz részt a bizalmatlansági indítvány szavazásán!

A magyar frakció képviselői a bizalmatlansági indítvány napirendre tűzését megelőző tárgyalások során olyan törvénytervezetek elfogadását kértük, amelyek elfogadásával hosszú évek óta adós a többségi társadalom és már korábban, (a kisebbségi törvény terve...

Magyar Polgári Párt
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 17:28
Megnyitották a „Királyi hét” mottójú Szent László Napokat

A Nagyváradi Szigligeti Színházban nyitották meg hivatalosan és ünnepélyesen az V. Szent László Napokat június 19-én este, egy köszöntőbeszédeket követő emlékezetes gálaműsorral.
Azt megelőzően, délután főhajtásra és koszorúzásra került sor a városa...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 16:10
Cseke Attila: magyarellenes uszítás Traian Băsescu volt államfő és pártja mai pa...

Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Pártjának elnöke 2006-ban így üdvözölte államelnöki üzenetében az erdélyi magyar közösséget: „Üdvözlöm a Magyar Köztársaságot, a világ magyar közösségét március 15. alkalmából, amely remek alkalom arra, hogy sz...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 20., kedd 16:09
380  381  382  383  384  385  386  387  388