A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1901-1905 / 2000
Beiskolázási támogatás idén is

A magyar általános iskolákba iratkozó elsősöket, az ötödikben magyarul továbbtanulókat és a magyar középiskolába iratkozó első osztályos tanulókat idén is támogatásban részesíti a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A diákoknak taneszköz-csoma...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. június 29., csütörtök 13:30
A HMDK nevében is koszorúztak Pélmonostoron

Múlt vasárnap, az államiság napján a honvédő háború áldozataira is emlékeztek Pélmonostoron. A HMDK-t Matijević Olivér, a pélmonostori városi tanács tagja és dr. Szicsajmov Ibolya, a pélmonostori Magyar Katolikus Nőegylet alelnöke képviselték.
  <...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. június 29., csütörtök 13:30
RMDSZ: megakadályoztuk az anyanyelvhasználat lehetőségét előíró cikkely törlését...

„Hosszas tárgyalások eredményeként sikerült megakadályoznunk a képviselőházban, hogy töröljék a páciensek jogállását szabályzó törvény előírásai közül azt a cikkelyt, amely lehetővé tette, hogy egy magyar anyanyelvű orvos magyarul tájékoztassa a pácienst ...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 28., szerda 17:35
RMDSZ: politikai stabilitást akarunk, a magyar közösség jogos követeléseinek tel...

Támogatjuk az új kormányt, mert azt gondoljuk, hogy a politikai stabilitás az egész ország, így az erdélyi magyar közösség érdeke is. Ez nem jelenti azt, hogy a következőkben annak minden egyes intézkedésével egyetértünk. Nekünk a 6.5 százalékunkhoz mindi...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 28., szerda 17:33
Az RMDSZ kezdeményezésére a protestáns lelkészképzés is állami támogatásban rész...

„Az RMDSZ kezdeményezésére ezentúl azon történelmi magyar egyházaink lelkészképzői is állami támogatásban részesülnek, amelyek nem állami rendszerben szervezik ezt az oktatást. A szenátus döntéshozó fórumként a hatályos tanügyi törvényt úgy módosította, h...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 27., kedd 16:45
377  378  379  380  381  382  383  384  385